Nagyapám estelente

...a papírt bal kezébe fogta,
jobbal friss vágott dohánnyal
gondosan egy sorba beszórta,
sodorta szikkadt ujjai között,
s nyelve hegyével szálba
tapasztotta mielőtt
komótosan rágyújtott…

Nem sietett. Élvezte
minden percét.
Ahogy tüdőre leszívta
készített még egy párat,
a dózniba csinos
sorba rakta, mint a bálákat
kinn az udvarán.

A füstbe fulladt lámpafénynél
bíborban csillant meg a pohár.
Fejét könyöklőn tenyerében hagyta
pihenni, míg gondolata messze járt.

Kismargitom a keszkenőt
homlokába húzva,
csakúgy magának dünnyögte,
- nem is apjukomnak mondta -.
Nagy már nekünk a ház, a határ,
a jószágot ellátni is egyre jobban fáj.
A dinnyefődet el kellene adni,
a disznókért sem éri meg az ár.
De akkor mibő' lesz
a gyerekeknek ajándék, kabát?

Kismargitom, ne duruzsolj már!

Kézfejéről feje az asztalra csuklott.
Kevéske bor helyett, dolgoktól kopott
életét álmodta tovább.
Néhány órára feledte
a mindennapok szürke nyomorát,
míg kismargitom szokott mozdulattal
a stelázsira visszatette a pohárt.

2010.02.13.
Zsefy Zsanett 

fotó: www.varpalota.huparasztház 

---