Itt találod a régebbi receptjeimet:
2014.12.31.
2014.12.31. nasik:
Baconos, sajtos leveles tészta
Moszkauer
Újabbak - köztük másoké is -:
Lángos recept klpekkel:
Baconos leveles tészta - szilveszterre is remek ötlet -lásd fentebb!
Megcsináltam és isteni lett!
Olcsó almás pite
FEKETEERDŐ RAKOTT PISKÓTA
Egyszerű, olcsó pizza
KEFIRES PALACSINTA
ALMÁS PISKÓTA
Sajtos-sonkás rakott csirkemell
MÁTRAI BORZASKA (BUNDÁZOTT HÚS)
Gombás csirkeragu
*
BÖGRÉS VAJAS POGÁCSA
Sajtos hajtovány
UBORKÁS, HAGYMÁS TÚRÓKRÉM
Csodás
íze van és 10 perc alatt összedobható, csak meg kell várni amíg lehűl és már
fogyaszthatjuk is. :)
Hozzávalók:
20
dkg tehéntúró
5
dkg natúr krémsajt
3
evőkanál tejföl
1
evőkanál natúr joghurt
1
kígyóuborka
1
lilahagyma
só,
bors
Elkészítése:
A
túrót, a krémsajtot és a tejfölt, illetve a joghurtot egy tálba tesszük és
robotgéppel összedolgozzuk, krémes állagúvá kell válnia. Az uborkát és a
hagymát megtisztítjuk, majd apróra vagdossuk és belekeverjük, sózzuk és
borsozzuk. Hűtőbe tesszük és hidegen kínáljuk kenyérrel, zsömlével.
Pizza-pogácsa
Csirkebecsinált leves
Csirkemell tekercs
Isteni bundáskenyér
*
Sajtgolyó
Hozzávalók:
- 20 dkg reszelt sajt
- 20 dkg liszt
- 1 tojás
- 1 dl főzőtejszín
- 1 csapott teáskanál só
- olaj a kisütéshez
- 20 dkg reszelt sajt
- 20 dkg liszt
- 1 tojás
- 1 dl főzőtejszín
- 1 csapott teáskanál só
- olaj a kisütéshez
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd golyókat formálunk a tésztából, amelyeket végül forró olajban aranybarnára sütünk. Bármilyen sajtot használhatunk, akár vegyesen is! Szerintem a legfinomabb valamilyen füstölt sajt, trappista sajttal kombinálva. Ez persze csak az én személyes véleményem Adhatunk a tésztához apróra vágott sonkát vagy zöld fűszert, ha fel szeretnénk dobni.
Tartármártással, lilahagyma mártással pedig valami isteni.
Adalék:
A lilahagyma mártást igazán egyszerű elkészíteni: két deciliter tartárhoz, fél fej apróra vágott lilahagymát adunk.
Jó étvágyat!
Tepsis bundáskenyér
Fűszeres gombaleves
Cukkini fasírt
Sült, fűszeres csirke
Sonkás palacsinta
Lúdláb torta
NUDLI
Ami a konyhámból kikerül - blog
KOMBE
SERPENYŐS PIZZA
Kókuszos túrógolyók
TRÜFFEL
Trüffel variációk
Bögrés palacsinta
http://konyhabuli.cafeblog.hu/2013/11/07/bogres-palacsinta/
Almás pite kelt tésztából
http://www.nosalty.hu/recept/almas-pite-kelt-tesztabol
Csokoládészelet liszt nélkül
Bögrés epres
Egyszerű, gyors pogácsa
Hetes lángos
*
OMLETT
EGYELŐRE CSAK FOTÓKON
*
Rakott zöldbab
(Facebookról mentve, Mohácsi Virágtól)
Gyors sajtos rúd - Józsa Mara receptje -Facebookról
Hozzávalók:
50 dkg finomliszt,
25 dkg margarin,
1 tojás, 1 kis pohár tejfel,
1 dkg élesztő,
fél csomag sütőpor,
1 teáskanál só,
10 sajt
+ a tetejére tojás és
reszelt sajt (vagy kömény)
A sütőporos liszttel elmorzsoljuk a margarint, majd beledolgozzuk a többi hozzávalót. Fél órát hidegen pihentetjük, majd vékony lapra nyújtjuk, megkenjük tojással, rászórjuk a sajtot (vagy köményt), és késsel vagy derelyevágóval keskeny rudakra vágjuk. 200 fokon ropogósra sütjük.
Almafánk
Innen hoztam:
http://twice.hu/receptek/keszitsunk-almafankot
Kiváló őszi csemege a fahéjas almafánk. Szinte nem telt el úgy vasárnap gyerekkoromban, hogy október derekától az almák beérésének idejétől, desszertként a vasárnapi ebéd után ne almafánkot ettünk volna. Vanília, alma és fahéj illatban lengett az egész konyha. Könnyű elkészíteni és a családon kívül akár egy nagyobb vendégseregnek is belophatjuk a szívébe magunkat. Ha véletlenül vasárnapról megmarad, másnap vihetünk belőle tízóraira is.
Hozzávalók: 80 dkg megtisztított alma, 25—30 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 2 tojás, 2—3 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliapor, 1 csipet őrölt fahéj.
Elkészítés: Az almákat megmossuk, megreszeljük, összekeverjük a liszttel, sütőporral, cukorral és a tojásokkal. Vannak olyan almák, amelyek lédúsak, így megtörténhet, hogy kicsit több lisztet kell majd adagoljunk a masszához. Kavarjuk össze a hozzávalókat, és kanállal szaggassunk kisebb adagokat forró olajba. Nemcsak szaggathatjuk, de pohárral úszógumi formát is kivághatunk belőle. Mikor megpirult az almafánk mindkét oldala, csepegtessük le jól az olajtól, és szedjük ki egy tálba őket, ahol majd meghintjük a fahajas, vaníliás cukor keverékével. Tálaláskor lekvárral is kínálhatjuk, vagy egy-két almából készíthetünk friss almaszószt.
Kevert gyümölcsös süti:http://www.nosalty.hu/recept/poharas-kefires-suti-zsutibatol
Hozzávalók - 4 főre
- 1,5 dl kefír (a kefír dobozán g-ban van megadva a mértékegység, 140 g)
- 3 dl napraforgó olaj (2 kefires doboz)
- 300 g cukor (2 kefires doboz)
- 450 g liszt (3 kefires doboz)
- 4 db tojás
- 1 csomag sütőpor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 tk citromhéj (reszelt)
- 4 közepes db őszibarack (ízlés szerint)
- A lisztet a cukorral, sütőporral, vaníliás cukorral összekeverjük. Hozzáadjuk a kefirt, a tojást, majd az olajat,
és csomómentesre keverjük. - Ízlés szerint összedarabolunk gyümölcsöt (barackot, körtét, málnát, epret, amit csak szeretünk, lehet vegyesen is).
- Egy közepes méretű tepsit kikenünk margarinnal, megszórjuk zsemlemorzsával.
- A kevert tésztát beleöntjük a tepsibe.
- A feldarabolt gyümölcsöt (én szoktam hozzá kis csokidarabokat is keverni) beleszórjuk a tésztába úgy, hogy a darabok kicsit elmerüljenek benne.
- A sütőt előmelegítjük, majd betesszük sülni a tésztát kb. 35 percre, és aranybarnára sütjük.
- Ha letelt a sütési idő, szurkáljuk meg a sütit egy hústűvel vagy villával, ha a tészta ráragad, hagyhatjuk még kicsit sülni.
- Ha kész, a tetejét megszórjuk porcukorral, és feldaraboljuk. (sütési hőfok:180°C)
***
Kelt, töltött lepénykék
Hozzávalók:
40 dkg liszt
3-4 dkg élesztő
2 kávéskanál cukor
kb 2,5- 3,5 dl langyos tej
2 kávéskanál só
10 dkg olvasztott vaj
Töltelék:
1 marék főtt, szemes kukorica
15 dkg sonka vagy főtt, füstölt tarja-apróra kockázva
1 tömlős sajt
1 tömlős juhtúró
vagy
4 evőkanál tejföl
petrezselyemlevél
hagyma
bors
só
Teteje:
1 tojás sárga
és - én most elhagytam -:
1 evőkanál tejföl
reszelt sajt
Elkészítése:
Langyos tejből, cukorból élesztőből kovászt készítünk, hozzáadjuk a lisztet, sót, olvasztott vajat. Lágyabb tésztát gyúrunk.Amikor megkelt, kinyújtjuk és nagy pohár - én egy üveg süteményes tányért használtam - segítségével korongokat szaggatunk.
Elkeverjük a tömlős sajttal, a sonkát,kukoricát, juhtúrót, apróra vágott petrezselymet, sót - keveset -, borsot, és egy kis fej reszelt hagymát.
A korong egyik felére ráteszünk egy adagot, majd a másik felét ráhajtjuk úgy, hogy előbb a korong szélét körbe kenjük tojássárgájával, hogy összetapassza. A széleket összenyomkodjuk, esetleg villa fokával is. Megszúrjuk a villával a kis kagylóformák tetejét, majd negyed órát
még konyharuha alatt hagyjuk kelni. Azután megkenjük mindegyiket tojássárgájával, és közép forró sütőbe tesszük szilikonos papírral bélelt tepsiben. (Ha van sajt akkor a tetejét megkenjük tojássárga és a tejföl keverékével és reszelt sajttal is megszórjuk, s ezután tesszük be 170 fokos sütőbe sülni.)
Langyos tejből, cukorból élesztőből kovászt készítünk, hozzáadjuk a lisztet, sót, olvasztott vajat. Lágyabb tésztát gyúrunk.Amikor megkelt, kinyújtjuk és nagy pohár - én egy üveg süteményes tányért használtam - segítségével korongokat szaggatunk.
Elkeverjük a tömlős sajttal, a sonkát,kukoricát, juhtúrót, apróra vágott petrezselymet, sót - keveset -, borsot, és egy kis fej reszelt hagymát.
A korong egyik felére ráteszünk egy adagot, majd a másik felét ráhajtjuk úgy, hogy előbb a korong szélét körbe kenjük tojássárgájával, hogy összetapassza. A széleket összenyomkodjuk, esetleg villa fokával is. Megszúrjuk a villával a kis kagylóformák tetejét, majd negyed órát
még konyharuha alatt hagyjuk kelni. Azután megkenjük mindegyiket tojássárgájával, és közép forró sütőbe tesszük szilikonos papírral bélelt tepsiben. (Ha van sajt akkor a tetejét megkenjük tojássárga és a tejföl keverékével és reszelt sajttal is megszórjuk, s ezután tesszük be 170 fokos sütőbe sülni.)
***
Gyümölcsös francia palacsinta - sütőben -
***
Citromkrémes-szelet recept:
Gyümölcsös francia palacsinta - sütőben -
***
Citromkrémes-szelet recept:
hozzávalók 10 főre
Tésztához:
- 60 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- 1 cs sütőpor
- 20 dkg zsír
- 3 tojássárgája
- Kb 0,5-1dl tej, amennyit felvesz
Krémhez:
- 1 l tej
- 12 ek liszt
- 6 ek kristálycukor
- 6-7 citrom facsart leve
- 25 dkg vaj
- 25 dkg porcukor
Tetejére:
- 4 tojásfehérje
- 40 dkg kristálycukor
- csokimáz a csurgatáshoz
elkészítés
- A tészta hozzávalóit alaposan összedolgozzuk, és tepsi hátulján 3 lapot sütünk belőle. (10-15 perc/tepsi)
- A krémhez a tejet a liszttel és a kristálycukorral sűrűre főzzük, a végén a citromok levét is belekeverjük.
- A vajat a porcukorral kikavarjuk, majd a citromos-főtt krémmel összedolgozzuk.
- A lapokat megtöltjük a legfelső lap kivételével, erre kerül a tojáshab. A fehérjét habüstben kemény habbá verjük, és gőz fölé tesszük, majd a cukor folyamatos hozzáadásával tovább keverjük, amíg az el nem olvad. Utána rákenjük a felső tésztára és csokimázzal díszítjük.
- Fogyasztását másnapra ajánlom, mert akkorra szépen bepuhul. Hűvös helyen pár napig eláll.
sütési hőfok:
180°C
tepsi mérete:
30x30 cm
***
RECEPT-LINKEK:
Citromkrémes szelet
Házi ízvarázs
Ecetes cékla télire
Natúr paradicsom télire
Sült paprika eltevése télire
A Nagyi szilvalekvárja
/Én is így készítem, de inkább a sütőben. Közben a gázon nyugodtan megfőzhetem az ebédet. :) /
Szárított paradicsom házilag
Uborka eltevése
Séd uborkasaláta
Lecsó eltevése :
Citromkrémes szelet
Házi ízvarázs
Ecetes cékla télire
Natúr paradicsom télire
Sült paprika eltevése télire
A Nagyi szilvalekvárja
/Én is így készítem, de inkább a sütőben. Közben a gázon nyugodtan megfőzhetem az ebédet. :) /
Szárított paradicsom házilag
Uborka eltevése
Séd uborkasaláta
Lecsó eltevése :
Lecsó befőzés tartósítószer nélkül - nem saját recept!
2012, szeptember 11 - 23:02 - majorerzsi
Lecsó befőzés tartósítószer nélkül
Sziasztok!
Megosztanám veletek az egyik leggyorsabb,legsterilebb lecsó befőzési eljárást.
Előkészítem a hozzávalókat:
0,5 rész vöröshagyma félbevágva,felszeletelve (ne legyen vékony,se bumszli sem!)
1 rész paprika (én kockázom, de nem apróra !)
2 rész paradicsom kockázva, szintén nem apróra arányában kicsit lehet nagyobb -
Megjegyzésem: elírás, mert 0,5 rész paradicsom!!!
pirospaprika ízlés szerint
Sertészsír(módjával,éppen csak amennyi tényleg szükséges!)
Dunsztosüveg elmosva
Paplan,pokróc előkészítve
Befőzés folyamata:
1.A dunsztosüvegeket tepsire rakom,betszem a sütőbe,a hőfokot minimumra állítom.
2.Zsírra teszem a hagymát,sózom,(A sózás felét most végzem.A másik felét a befejezés előtt.Csínján a sóval!)dinsztelem,ügyelek rá,hogy ne főjjön szét,hiszen megy még bele paprika ,paradicsom!--Amikor megérzem a hagyma illatát a zsír illatával keveredve,akkor jön meg a kedvem a befőzéshez igazán,mert már érzem a zsigereimben,hogy ennek jónak kell lennie
3.Rádobom a paprikát,most szórom meg pirospaprikával,-alaposan összekeverem-És meg is édesítem közepesen,hogy az ízvilága inkább édeskés legyen,mint savanyú (én azért édesítem,mert jártam már úgy,hogy ezt kihagyva túl savanyú lett a lecsóm a végére,és utólag már el is megy az ember kedve,ha találgatni kell a "felturbózás" során mivel is lehetne ehetővé varázsolni.Éppen ezért tökéletesnek kell lennie minden egye üveg lecsónak!)A paprikát nem főzöm szét,de már nem is az a roppanós nyers...
4. így teszem rá a paradicsomot.Kevergetem,hogy ne a végére égjen le,hiszen egy csöpp vizet sem rakok hozzá!!! Törekszem arra,hogy ne törjem össze az alkotókat!Amikor a paradicsom levet ereszt,akkor megnyugohatsz,hogy ez így már tényleg egy lecsó.És amikor megkostolod,akkor rádöbbensz,hogy IGEN!! ilyen finom LECSÓT életedben nem ettél!
5.Félig főzöm az egészet azért,hogyha kedvem tartja , télen amikor előveszem rá tudjam dobni esetleg egy extra adag hagymára, és még akkor is élvezetes az állaga,nem paradicsomlé lesz belőle.
6.Sütőből kiveszem a dunsztosüvegeket,gázról leveszem a lecsót,és azonnal szedem át az üvegekbe,ekkor picit sistereg a lecsóm,mivel fel vannak forrósodva az üvegek. Olvasztott zsírt locsolok picit a tetejére,rögtön lefedőzöm,dunsztba teszem.
Azt hiszem a csírátlanítással pöpec munkát végeztem
A zsír jól szigetel,amúgy is a tetején fog összegyülni,amit aztán télen a felbontás után le lehet kanalazni...
2 HIBA AMIT NE KÖVESS EL,HA MEGFOGADOD A TANÁCSOM! :
-Ha zsírral teszed el a lecsód,ne váltogasd közben,hogy a hagymát olajon,és stb...
-És ne tegyél hozzá vizet!
Egész évben nincs rá példa,hogy állati eredetű zsírt tennék szándékosan a kajámba.. Viszont télen,amikor -18 fok van,ropog a fagy a talpunk alatt,és befagy az orrnyillásunk kint a szabad levegőn..a Legistenibb dolog ez az üvegbe zárt nyár,úgy ahogyan nagyanyáink készítették nagyapáinknak
***
FB-ról: Tante Fanny Magyarország oldaláról: eltűnt
A friss leveles tésztát megkenem sajtkrémmel, majd erre teszem a vékonyra vágott sonkaszeleteket. Az egészet feltekerem, majd kb. 2 centiméteres szeletekre vágom, a csigákat pedig saslikpálcára fűzöm. 200 C-ra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütöm! Természetesen ízlés szerint paradicsomszósszal is kenhetitek, sonka helyett más feltéttel is készíthetitek, zöld fűszerekkel ízesíthetitek. A variációk száma szinte végtelen.
***
***
Töltött korongok
Hozzávalók:
40 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 kávéskanál cukor - 2 kávéskanál!*
1,5 tej - 2,5 dl!
2 evőkanál só ( sztem ez sok , én kevesebbet tettem) - 1 csapott evőkanál!*
20 dkg Rama margarin - 10 dkg olvasztott vaj*
( * saját tapasztalat- Bakkné)
Töltelék:
1 doboz kukorica
15 dkg sonka
1 tömlős sajt
4 evőkanál tejföl
Teteje:
1 tojás sárga
1 evőkanál tejföl
reszelt sajt
Elkészítése:
Langyos tejből, cukorból élesztőből kovászt készítünk, hozzáadjuk a lisztet, sót, olvasztott vajat. Lágyabb tésztát gyúrunk.Amikor megkelt, kinyújtjuk és pohár segítségével korongokat szaggatunk.Tejfölt elkeverjük a tömlős sajttal, hozzá a sonka, kukorica.Alsó korong közepére ráteszünk egy adagot, majd a másik korongot rátesszük, széleit összenyomkodjuk, hogy összeragadjanak.
Tetejét megkenjük tojás sárga és a tejföl keverékével.Reszelt sajttal megszórjuk, 170 fokon sütjük.
Ez az eredeti recept, de vagy én csinálok valamit rosszul vagy a recept nem jó, de nekem a dupla adag tésztához elég ennyi töltelék! :)
Jó étvágyat!
forrás: http://olcso-receptek.hu/nagy_receptjei/toltott-korongok/
40 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 kávéskanál cukor - 2 kávéskanál!*
1,5 tej - 2,5 dl!
2 evőkanál só ( sztem ez sok , én kevesebbet tettem) - 1 csapott evőkanál!*
20 dkg Rama margarin - 10 dkg olvasztott vaj*
( * saját tapasztalat- Bakkné)
Töltelék:
1 doboz kukorica
15 dkg sonka
1 tömlős sajt
4 evőkanál tejföl
Teteje:
1 tojás sárga
1 evőkanál tejföl
reszelt sajt
Elkészítése:
Langyos tejből, cukorból élesztőből kovászt készítünk, hozzáadjuk a lisztet, sót, olvasztott vajat. Lágyabb tésztát gyúrunk.Amikor megkelt, kinyújtjuk és pohár segítségével korongokat szaggatunk.Tejfölt elkeverjük a tömlős sajttal, hozzá a sonka, kukorica.Alsó korong közepére ráteszünk egy adagot, majd a másik korongot rátesszük, széleit összenyomkodjuk, hogy összeragadjanak.
Tetejét megkenjük tojás sárga és a tejföl keverékével.Reszelt sajttal megszórjuk, 170 fokon sütjük.
Ez az eredeti recept, de vagy én csinálok valamit rosszul vagy a recept nem jó, de nekem a dupla adag tésztához elég ennyi töltelék! :)
Jó étvágyat!
forrás: http://olcso-receptek.hu/nagy_receptjei/toltott-korongok/
Feltöltve: 2013. április 19. (péntek) , 19:38
***Paisszon-ropogós
Hozzávalók:
Elkészítés:
A patisszont meghámozzuk, kimagozzuk, apró kockákra vágjuk és puhára főzzük.
Leszűrjük, krumplinyomón áttörjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tojásokat is beleforgatjuk (a főttet apróra vágjuk), és annyi lisztet adunk hozzá, hogy evőkanállal apró galuskákat tudjunk belőle szaggatni.
Forró olajban kisütjük, és még melegen reszelt sajttal megszórjuk. Önálló ételként vagy köretnek is tálalhatjuk.
Leszűrjük, krumplinyomón áttörjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tojásokat is beleforgatjuk (a főttet apróra vágjuk), és annyi lisztet adunk hozzá, hogy evőkanállal apró galuskákat tudjunk belőle szaggatni.
Forró olajban kisütjük, és még melegen reszelt sajttal megszórjuk. Önálló ételként vagy köretnek is tálalhatjuk.
Megjegyzés:
A receptet Szász Károlyn Lívia küldte. Köszönjük!
Fotó: AS
Fotó: AS
***
PATISSZON-ROPOGÓS - AHOGY ÉN CSINÁLTAM
A meghámozott, kimagozott patisszont felkockáztam, és sós vízben puhára főztem. (Én tettem a vízbe 2 húsleves kockát is, de elhagyható.)
Amikor megfőtt, leszűrtem, burgonyatörővel áttörtem, sóztam, fekete és színes borssal megborsoztam. Adtam hozzá 4 gerezd fokhagymát áttörve, 4 db villával apróra összetört főtt tojást, és fél csokor apróra vágott petrezselyemlevelet. Érdemes ezután megízlelni, s ha kell utánsózni, fűszerezni, mivel a patisszon többet igényel mindenből, hiszen magában a zöldség majdhogynem ízetlen!
Ha kellemesnek találjuk a fűszerezést, akkor a fentebb jelzett patisszon mennyiséghez adhatunk 3 db nyers tojást. Azokkal is összekeverjük, majd apránként annyi liszttel elegyítjük, hogy hígabb galuskaszerű állaga legyen. Én majdnem 30 dkg lisztet használtam fel.
Innen már seperc és kész a patisszon ropogós...
Kb 2 ujjnyi forró zsírban - vagy olajban - kisütjük az evőkanállal "kiszaggatott" kis halmokat. Az egyik oldalát fedő alatt sütjük, majd megfordítjuk a kis halmokat és fedő nélkül sütjük pirosra a másik oldalát. Papírtörülközőre kiszedjük, majd tálaláskor reszelt sajttal meghintjük és tartár vagy más mártással tálaljuk. Megszórhatjuk finomra vágott kaporral, és adhatunk mellé pár szeletke csili paprikát. Kenyérrel előételnek, vagy könnyű vacsorának is megteszi. Nagyon!! finom.
***
http://olcso-receptek.hu/edes-sutemenyek/citromhabos-neger-kocka/
CITROMHABOS NÉGER KOCKA
Hozzávalók:
Tésztához:
- 20 dkg cukor
- 5 tojás sárgája
- 5 dkg Rama margarin
- 2 dkg kakaó
- 1 cs sütőpor
- 20 dkg liszt
- 2 dl tej
Kenéshez:
- 2-3 ek sárgabarack lekvár
Habhoz:
- 3 tojás fehérje
- 2 citrom leve
- 20 dkg cukor
Csokimázhoz:
- 15 dkg cukor
- 1 dl tej
- 2 ek kakaópor
- 15 dkg Rama margarin
Elkészítése:
A cukrot a Rama margarinnal és a sárgákkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a kakaót, a tejet, a lisztes sütőport. Sütőpapírral bélelt, kb 20*30 cm-es tepsiben 150 fokon kb 20 percig sütjük.
A cukrot a Rama margarinnal és a sárgákkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a kakaót, a tejet, a lisztes sütőport. Sütőpapírral bélelt, kb 20*30 cm-es tepsiben 150 fokon kb 20 percig sütjük.
A tojásfehérjét gőz fölött a cukorral, a citrom levével keményre verjük. A tésztát baracklekvárral megkenjük.
A habot rásimítjuk.
A habot rásimítjuk.
A tetejére a csokimázhoz a cukrot felöntjük a tejjel, beletesszük a kakaóport, és kis gázon forraljuk 1-2 percig. Utána levesszük a tűzről, kicsit kihűtjük, és a Rama margarint hozzákeverjük – ezáltal besűrűsödik, és mehet a tészta tetejére.
A csokis szirupot teljesen nem szabad kihűteni, csak annyira, hogy ne legyen forró!
A csokis szirupot teljesen nem szabad kihűteni, csak annyira, hogy ne legyen forró!
***
Kajszi lekvár II.
A következő recept a kedvencem, általában ezzel az eljárással főzöm be a kajszit két okból is. Nem kell lehéjazni a gyümölcsöt, ami hatalmas mennyiségnél nem mindegy, másik dolog, szeretem ha sűrű marad annyira a lekvár, hogy süteménybe is kenhető legyen, és a lekváros kenyeret se "gyorsasági versennyel" kell enni, mert lecsöpög. Nálam rég bevált recept.
Kajszi lekvár II.
A kajszit héjazás nélkül kimagvaljuk, rossz részeket kivágjuk, majd lemérjük. Minden kilogrammra 50-60 dkg cukrot szórunk, és másnapig állni hagyjuk. Másnap a levét leöntjük, a gyümölcsöt kézzel, alaposan összenyomkodjuk, vagy ledaráljuk. Feltesszük főzni, forrástól számítva jó 20 percig kell forralni, közben folyamatosan kell kevergetni, hogy oda ne égjen. Melegen üvegekbe töltjük, majd a nyitott üvegeket egymás mellé rakva tiszta ruhával letakarjuk. Így hagyjuk kihűlni. Másnapra megbőrösödik a teteje, amire csipet szalicilt szórunk, és akkor lezárhatjuk őket.
Megjegyzésem: Főzési időnek 20 percet írtam, de ez változó lehet a gyümölcs mennyisége, és az, hogy mennyi levet öntöttük le róla. Ha egyszerre nagy mennyiséget főzöl be, akkor inkább úgy írom, hogy akkor jó, ha a fakanalat a lábos alján elhúzva nem rögtön folyik össze a két oldal. A leöntött lé szörpként fogyasztható, hűtőben pár napig eláll. Amikor túl sok a lé és félek, hogy pár nap alatt nem fogyasztjuk el, akkor felforralom, és üvegekbe töltöm tartósítószer nélkül. Így meghosszabbítom az eltarthatóságát.
A felezett-magozott kajszit cukorral rétegezve állni hagyom.
Levet ereszt, amit másnap leöntök róla, felfőzöm és üvegekbe töltöm. (saját kép. Zs.Zs.)
A levét szörpnek elfogyasztjuk. Ha sok, akkor jól felforralom, és üvegekben elrakom. Főzés közben a habot mindig leszűröm a tetejéről, mert a hab nem tud úgy átforrósodni, ezért könnyebben megromolhat.
Túrótorta szilvával
Birsalmasajt
Birsalmasajt
elkészítés
- A birsalmákat alaposan megmossuk. Negyedekbe vágjuk, magházukat egy nagyon éles késsel eltávolítjuk. (Hámozni nem kell, azt főzés után sokkal könnyebb elintézni.)
- Egy lábasba tesszük a birsalma cikkeket, felengedjük vízzel, fél citrom levét belefacsarjuk és puhára főzzük az almát.
- Leszűrjük, és mindegyik darabról lehúzzuk a héjat. A puha gyümölcsöt botmixerrel vagy turmixban pürésítjük.
- A birsalmapürét vasatag falú lábasban (én egy magasabb falú, öntöttvas serpenyőt használtam) kevergetve felmelegítjük és hozzáadjuk a cukrot. (A cukor mennyiségét illetően különféle "szabályok" léteznek: van aki azt mondja, hogy a birspüré súlyának 80 %-ának megfelelő mennyiségű cukor hozzáadásával a legfinomabb, van aki ugyanannyi cukrot ad hozzá, amennyi a birspüré nettó súlya, én leredukáltam a hozzáadott cukor mennyiségét 60 %-ra, így 670 g birspüréhez 400 grammnyi cukrot tettem.) A maradék citrom levét hozzáfacsarjuk és az egészet sűrűre főzzük.
- Egy megfelelő méretű tálat/ formát folpackkal bélelünk és beleöntjük a sűrű, forró masszát. Miután kihűlt és megszilárdult annyira, hogy tartja a formáját (én egy éjszakán át hagytam a kibélelt tálban), kiborítjuk belőle egy darab zsírpapírra és hűvösebb helyre költöztetjük, ahol békén hagyjuk úgy kábé egy hétig, vagy amíg rendesen ki nem szárad. ( Ez a legnehezebb fázisa a birsalmasajt készítésének, tényleg baromi nehéz megállni, hogy ne kóstoljunk bele a mennyei illatú finomságba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése