2014. dec. 31.

Szívburokban

Évfordulóra...1972.01.15.



Én oktalan beloptalak,
s most itt dobogsz e szűk keretben,
azt hitted tán, eloldalak,
hogy aztán ismét bűnbe eshess?
Az angyalok nem járnak gyalog,
létra se fut fel az égbe,
földről nézve ott minden ragyog,
ki tudja, mi megy mégis végbe.
Két lábon itt biztosan állsz,
ha meginogsz se leszel gyáva,
amíg nálam támaszt találsz
ne vágyódj el más világba.


2014.01.15.-2014.12.31.-2016.01.15.
Zsefy Zsanett
*
(Az első két sor egy régi versemből idézve..)

2014. dec. 30.

SZÍVZÁRVÁNY

...átirat...      Zeneajánlóm: http://youtu.be/ZnrZkPGroug

Kényszer-e, hogy part folyókat tartson,
megszelídítsen tengerárt, dagályt,
vagy a víz áll örök' tettre készen,
ne lépje túl a föld-szabta határt?

Ládikában megfér rút és szép is,
bár másként csillan rajtuk már a szem,
másnak kincs az arany, zafír, gyémánt,
nekem hamis gyöngyöt dajkál a kezem.

Én nem cserélném talmi csillogását,
úgy hozzám nőtt, akár a gyökerek,
ha nem lesz gyönggyé porszem kagyló nászán,
azért villan néha még a képzelet.

*

Úr az idő, mit elménk emelt trónra,
nélküle nincs jövő,  vakfolt csak a múlt.
Sokat ígér és ugyan mire futja?
Lassan felemészt, mint dögöket a kút.

*

Nincs újrakezdés. Hiába jön tavasz,
a régi törzsből hajt ki újabb ág.
Mégis szép, hisz lombjai közt fakad 
madárdalban új szenvedély és vágy.


2014.12.30.
Zsefy Zsanett
*
(Eredeti: 2011.11.06. 
http://seholsincsvilag.blogspot.hu/2011/11/szivzarvany.html )

2014. dec. 23.

Örökkön

2010-es fotóm alá

Hadd maradjak még ilyennek,
ahol az ég kékre festett.
Földi színben pompázónak,
maradjak meg versben, szóban.
Hadd maradjak jónak, szépnek,
- mind ami fáj, felejtsd végleg -,
leheletnyi ékezetnek
abban, ahogy élek benned.



2014.12.23.-2016.07.06.
Zsefy Zsanett
Boldog Karácsonyt!

2014. dec. 21.

Karácsonyi álmok (2)

...egy régi versem...átsimítva.

Mikor a sóhaj is ráfagy a létre,
utcasarki lámpa vibráló fénye
melengeti csak a fázós lelkeket,
betonfal tövén kuporgó testeket.
Álmukban ők újból szelíd gyermekek,
kiket nem ver apjuk, s anyjuk is szeret,
nem köpnek rájuk és el sem kerülik,
a világból júdásként ki nem vetik.
Bár volt múltjuk, a jelent ma álmodják,
életükben itt csak földi pokol jár, 
gyakran semmin múlt, hogy senkik legyenek,
- a jövő se lesz több, inkább kevesebb -.
Nekik a Karácsony sem nyújthat vigaszt,
elítéli őket sok igaz, mint gazt.

Hogy a helyükben te soha sem lehetsz,

elhiszed, mint mi, ostoba emberek. 




2011.12.04.-2014.12.21.
Zsefy Zsanett

2014. dec. 11.

Képzelt riport egy magyar toronytalálkozóról

(Egy elmaradt találkozó apropóján...egy régebbi agymenésem...)

Ismét Toronytalálkozó lesz tavasszal, valahol, Magyarországon.
Étellel, itallal, sok verssel, prózával, és így még több kellemes perccel fűszerezve. 

De ezek nem hirtelen improvizációk lesznek. Nagyon is komoly próbák előzik meg ezeket a találkozókat. Igaz a próbahelyiség - ugyanúgy, mint maga a próba - is csak a képzeletemben létezik..az én kicsit influenzától lázas agyamban, de azért érdemes bekukkantani, hogy hogyan is zajlik le mindez.

Az előre beküldött anyagot már minden szereplő ismeri. Kitéve-betéve 
tudja. Így van, aki kiteszi az asztalra, van aki inkább beteszi a kabátja, 
vagy nadrágja zsebébe.

A próbahelyiség is csak próba-helyiség..egyáltalán nem olyan, mint ahol a 
tali megrendezésre kerül..de a helyiséget is csak ki kell valahol 
próbálni.

A történéseket az alábbiakban egy képzelt riportban szándékozom megosztani monitorfüggő kedves és kedveszegett Sors+Társaimmal.

Kedves Monitorszemlélőim! 

Itt vagyunk a kis pinceklubban, ahol éppen a tavaszi találkozóra készülődnek a Tornyosok.
A tudatosan rosszul megvilágított - nehogy azt gondolják, hogy a kultúra 
terjesztéséhez lámpás kell  - helyiség egyik sarkában éppen egy robusztus 
alak pattog egyhelyben, s képzeletbeli ellenségét püföli teljes erőből. A 
mi Vezérünk, Attilánk edz a következő verséhez. A festményeit  -  nagyon 
tudatosan - addig Sanyi bára bízta. Gondolva arra, hogyha a képek igen, a 
stílusok mégsem keverednek el.

Míg a Főszerki a kondícióját igyekszik csúcsra fejleszteni, időnként egy-egy 
boéres abszurd vágja ketté Attila homokzsákját. Amolyan homokszempergető pillantások kíséretében. A kiürült zsák újratöltése így a próbának egyik színfoltjává - homokszín foltjává - válik. Ki kézzel, ki sebbel és - lapát híján - néha lobbal kanalazza fel a földre szóródott homokot.

A kiszakadt zsákkal egyik Péterünk, - na nem Boér, az már abszurd lenne, hanem - a kis cserfes Erikánk indul el a foltját megtalálni. Sajnos a pincében klausztrofóbiássá vált pici pacija a helyiség jobb első sarkában mindig megbokrosodik, így csak jár körbe-körbe, míg észbe kap, és megy amerre Elszöktek a "Hintalovak".

Szerencsénkre Rikánk - pacija hátáról is - talpra esik, így azt a néhány csiga-bigát amit esés közben nem nyom szét a talpa, hipp-hopp befogja a csigahintójába, hogy azon száguldhasson csigatempóban a csigavárba néhány zsák a foltjáért. 

Egyik-másik zsák meg is találja a foltját, de még nagyobb az öröm amikor megtalálják Mityka "Cinegefolt"-ját. Röpülnek is vissza, igaz nem Pegazus hátán, hanem a "Kóborló" nyergében.
Közben Boér Péterünket körbe kapják a hölgyek, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen "Mindenki szerette". 

Ezt persze Bátai Tiborunk már csak nem hagyhatja szó nélkül! Egyet-kettőt 
csavarint hosszú varkocsán, és tőle megszokott többszörösen összecsavarodott mondatával megjegyzi, hogy: szerette!

Jajjj! 
Ez már Horváth Ilcsinek is sok(k), hát "Not alone" felkiáltással gyorsan ő is csatlakozik a hölgykoszorúhoz.
De addigra Péterünk már alig látszik ki a szeretetkenetet osztogató női kezek és egyéb versrészletek alól, de hősiesen küzd. Saját kútfőjébe ebben a kényes szituban nem akar csak úgy, a'la natur benyúlni.. de amikor Fitó Icus vadiúj gyermekkori történetébe éppen az ő gyomrán állva készül belefogni, mindjárt Vajk híres mondását kapja elő a farzsebéből: "Vótam mán én"..!
De csak idáig jut szegény feje, mert Vandra Attila kisregényének 20 fejezete fejen találja..és még erre jön az "Epilogus".. bónusznak.

Hajjaj!
 Szívesen folytatnám, de most böktek meg a fészbukon, hogy itt a reklám helye..hát vissza kell bökjem, és át kell adjam valamelyik emésztést serkentő csodaszernek a következő soraimnak a helyét. 

Örülök hogy néhány pillanatra betekinthettem eme összekovácsolódott kis csapat szögbelövési kísérletébe, mert az volt ez a próba. Kísérlet a javából,  
sok-sok szöggel. 
Azóta is próbálom minden egyes darabját kihúzgálni. De hiába, mert tényleg szöget ütött a fejembe, hogy így is lehet..
Baráti hangulatban.
...hát úgy legyen!

Mindenkinek kellemes estet! 



2012.02.21.

Zsefy Zsanett

2014. dec. 3.

csillagokat fésülő


nem tudom láttad-e amikor

holdtükrében csillagokat fésült az éjjel
tejút kócait bogozva rendet rakott 
álmaink között és a felénk száguldó 
meteorokra álmodozva kapaszkodó 
gondolataink egy pillanatra fellobbanva 
úgy hamvadtak el hogy a felejtés 
szögesdrótjai mögött a teljesíthetetlenek 
gödre örökre bezárta


nem tudom érezted-e már

hogy egyre távolabbi lett a közel
és a közeliben észre sem vetted 
hogy benne a távol mert a kettő 
úgy olvadt össze ismeretlenként 
hogy nem hitted el mindegyik 
bennünk lángol amikor végre 
belebizsergett a bőröd is
a felismerésbe hogy csak rajtad 
múlik üstökös vágyaid eléred-e

akár elhagytad akár felemelted 
mindegyik kihűlt kő lett nélkülem


2014.12.03.
ZSefy Zsanett

2014. dec. 2.

A legszebb Karácsony


...hogy itt is meglegyen...

  Arra ébredt, hogy nagyon fázik. A szobában teljes volt a sötétség, s anyáék ágya felől sem hallotta a megnyugtató szuszogást. A vécébe is ki kellett volna mennie, de náluk az egy szoba-konyhás lakásban még az nem volt bent. Az udvarihoz pedig félt kimenni.  A konyha volt az előszoba, étkező, spájz, fürdőszoba is egyben. A szoba pedig a szülők hálója, a nappali és a gyerekszoba. Ez utóbbi nem zavarta Zsófit annyira, mint a benti vécé és fürdőszoba hiánya.

Főleg télen volt kint szörnyű a hidegben, sötétben. Ilyenkor mindig felköltötte anyut.

Most is szólongatta, de nem válaszolt senki. Nem nagyon akarózott a melegnek nagyon nem nevezhető dunna alól kibújnia. Hiába tett takarót a díványra a lepedő alá is az édesanyja, s takarta be minden este a kis dunnára tett nyuszi bundával is. Zsófi hajnal felé már majdhogynem vacogott. A vaskályha melege ekkorra már a feledés homályába veszett. A konyha meg még csak rontott a helyzeten. Ott csak sparhelt volt, amibe csak főzéskor, sütéskor gyújtottak be. Drága volt a tüzelő, spórolni kellett vele. Így éjszakára olyan volt, mint egy jégverem, s csak hűtötte a szoba falát.

Zsófi a félelemtől és hidegtől vacogva kotorta elő a félcipőjét, és vette magára a mindenes szerepet betöltő nyúlbundáját. Az oviban középső csoportos volt, de már a kiscsoportban is ezt hordta. Bizony kicsit már kinőtte, de nem vált volna meg tőle az istennek sem. Úgy simogatta, mintha nyuszit simogatna. Az ő képzeletében az is volt. Sokszor beszélt hozzá gondolatban, s megkérte, hogy ne haragudjon, amiért bunda lett belőle. Azt is megígérte, hogy nagyon vigyáz rá, s nem adja oda senkinek. Nem is adta, de hogy évekkel később hova lett az örök rejtély maradt.

A szobából, ahogy kibotorkált a jéghideg konyhába már annyira átfázott, hogy az udvarra kilépve már nem is a hidegtől, mint inkább a félelemtől reszketett. Az udvari vécéhez egy hatalmas, és öreg diófa mellett kellett volna elmennie. De olyan vastag volt a törzse, hogy mögötte akárki, akármi elbújhatott.

Ez viszont valósággal ledermesztette, s egy pár pillanatig moccanni sem tudott. A rémületből ismerős hangok térítették magához. A házuk végéből, a pince lejáró felől, mintha nevetést hallott volna. Épp olyan göndör kacaj volt, mint az édesanyjáé.

Apu mindig viccelődött vele, csakhogy hallja a nevetését.

Imádni való volt az édesanyja ilyenkor.

Elfeledve fontosnak vélt úti célját, csúszkálva elindult a ház mellett a frissen hullt hótakarón a pince irányába.

A pinceajtó nem volt kilincsre zárva, s szerencsésen be tudott menni, anélkül, hogy a kicsit korhadt ajtó megreccsent volna. Az ajtótól jó pár lépcső vezetett le a pincébe, ahová a villany nem volt bevezetve. Most mégis olyan fényben vibrált, mintha a mennyországba érkezett volna. A lába a földbe gyökerezett, s nem tudott, vagy nem is akart tovább menni. Állt az ajtóban, az L alakú pince lépcső felőli végében feltáruló látvány bűvöletében.

A petróleumlámpa fénye eltörpült a gyertyafényben úszó csillogó karácsonyfa mellett.
Zsófi a csodálkozástól és az örömtől kis híján felvisított. De idejében visszafogta magát, s csak nézte álmai karácsonyfáját, mellette édesanyját, édesapját, ahogy az angyalhajjal tüsténkedtek még a fa körül.

A fa csúcsán gyönyörű fehéren szikrázó csillag díszlett. Olyan volt, mintha porcukorba mártották volna, s milliónyi kis csillag fénye szabadult volna ki belőle.

Ilyen tündéri fényben ragyogtak a kis angyalkák is a fa ágain. Ezüst és aranyporba mártott diók pompáztak mindenütt . A szaloncukorkák is csábító ezüst és arany köntösben kellették magukat. S az angyalhaj! Az volt Zsófinak a legnagyobb gyönyörűség. Mintha a fa maga is egy angyal lett volna, akit a selymesen csillogó haja fényesen borított be egészen a talpáig.

A szaloncukrok között a kedvence, a hófehér habkarikák kellették magukat. Mézeskalács figurákkal tarkítva az egész fa olyan meseszép volt, hogy Zsófi el is feledkezett róla, hogy bármikor megláthatják.

Akkor eszmélt csak fel a káprázatból, amikor ismét meghallotta a szülei hangját:
- Na, mit gondolsz Nyuszikám –- így szólították mindig anyut, mert olyan édes volt, mint egy kis nyuszi - tetszeni fog neki?

- Szerintem csodaszépre sikerült. El is olthatjuk a gyertyákat, s vigyük fel rögtön! Csak fel ne ébredjen, amíg fel nem állítottuk a szobában!

- Majd nagyon óvatosak leszünk- hallotta apa hangját, s azzal egy időben a gyertyák fényei kezdtek kihunyni.

- Jaj, csak észre ne vegyenek! - ijedt meg Zsófi, s hirtelen sarkon fordult, s elindult a ház mellett, a sötétben, vissza a lakásba.

Kapkodva levette a félcipőjét, bebújt a dunna alá. Már éppen ideje volt, mert csontig átfagyott. Alig nyugodott meg, amikor a széken meglátta a kis bundát. – Hű, ha ezt anyuék észrevennék, biztosan rájönnének, hogy fent voltam!

Újra kikászálódott a meleg takaró alól, s a hideg padlón visszament a kis bundáért. Ráterítette a dunnára, majd visszabújt, s azon kezdett töprengeni, hogy most mit csináljon?

Ha elmondja, mit látott, akkor elrontja anyáék örömét, akik azt hiszik, hogy hisz a Jézuskában.

Hát, ami azt illeti eddig hitt is.

Ha pedig hallgat, és kiderül egyszer, akkor apa nagyon dühös lesz, hogy elhallgatott valamit…

De az is lehet, hogy ez nem számít bűnnek…Hiszen csak az örömüket akarja meghagyni.

Végül is nem hazudik, csak ahogy anyuék nem mondták el, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát, úgy ő sem mondja el, hogy tudja.

Gyanús is volt neki, hogy hogyan fér be az a hatalmas, feldíszített fa az ablakon, és miért nem ébred fel senki, pedig kis csengők is vannak rajta…Most már legalább tudja!

A konyhaajtó közben megcsikordult. Zsófi behunyta a szemét, s izgatottan tettette a mélyen alvót.

Hallotta, ahogy surrognak a fa ágai, a díszek, a sárga kis csengők halk csilingelését, ahogy az ajtón beügyeskedtek vele a szülei. Kis szöszmötölés a kerek asztal körül, sutyorgás, majd a gyufa jól ismert sercenése tudatta Zsófival, hogy eljött az idő.

Pár pillanat múlva már becsukott szemmel is érzékelte, hogy világos lett a szobában. Ekkor meghallotta édesanyja gyönyörűséges hangját, ahogy elkezdte énekelni a „Mennyből az angyal”-t.

Kinyitotta a szemét, s a kopott kis szoba helyett egy csodálatos termet látott, álmai karácsonyfájával.

Látta apját, arcán azzal a kedves, védelmező és magabiztos mosollyal, édesanyját, akin az a fényes szatén pongyola volt, - azokkal az imádni való virágokkal - amire Zsófi is mindig vágyott. Még a kabát sem csúfította el, amit anya magára kapott, hogy ne fázzon a hajnali hidegben.

Kipattant az ágyból, s úgy mezítláb, egy szál kis hálóingben apa, majd anya nyakába ugrott.

Közben az örömtől el-elsikította magát.

Ragyogott, táncolt a fa körül, és olyan boldog volt, hogy eszébe sem jutott, hogy náluk ennyi az ajándék. Miért is jutott volna eszébe?

Odavarázsolták neki a csillogó mesebeli fát, ami abban a nehéz világban valóban igazi varázslásnak számított. És ragyogott mindenki az örömtől. Ennél többre ki vágyott volna?

Szülei boldogan nézték, ahogy Zsófi itt is, ott is kezébe fogja a díszeket, megsimogatja az angyalhajat, ami azután tudja, hogy órákig szúrni fogja és viszket majd tőle, de nem baj! Most az sem érdekli. Azután áhítattal ettek néhány szem szaloncukrot, amit igazából egyikőjük sem szeretett, de hozzá tartozott a karácsony rítusához. A habkarikák - azok mások! Azok már ízlettek! Anya sütötte, ki tudja mikor, hogy még észre sem vette?

Közben úgy elszaladt az idő, hogy az ablakon egyre több fény lopakodott be a szobába. Éppen akkor, amikorra már mind elálmosodtak az éjszakai tüsténkedéstől.

Anyával még kiszaladtak az udvarra, mert ami az izgalomtól magától elmúlt, most ismét sürgetőre fordult. Azután, ahogy visszajöttek az udvarról hármasban eloltották a gyertyákat. Zsófinak pedig megígérték, hogy minden este, ahogy besötétedik, újra meggyújtják őket. Ez megnyugvással töltötte el, s az izgalmaktól, a nagy kalandtól elfáradva pillanatok alatt elaludt, hogy álmában még tovább szőhesse ábrándjait álmai fenyőfájáról.



Három év is eltelt, - már egy összkomfortos lakásban éltek - amikor Zsófi elhatározta, hogy felfedi titkát a szüleinek.
Ott is volt pince, ahol a karácsonyfát nagy titokban díszítették anyáék, s ott sem volt melegebb azokon az éjszakákon, mint a régi szoba-konyhásban. Megsajnálta őket, hogy miatta a dermesztő hidegben fagyoskodva készülnek meglepni őt, mikor a lakásban is megtehetnék. Hármasban.

Amikor elmesélte a szüleinek, hogy mióta tudja a titkot, igazi meglepetés tükröződött az arcukon, de haragnak semmi jele nem volt látható. Csak egymásra néztek, s nevetve megkérdezték, hogy miért nem árulta el, hogy tudja, nem a Jézuska hozza a fát?

- Miért? Hogy én se rontsam el a ti örömötöket…


Már azóta ötvenöt év is eltelt.

Mégis minden évben eszébe jut az a karácsony. Mindegy, hogy már ajándékra is bővebben telik, mindegy, hogy ma már több szoba van, s ott mindig van meleg…

Az a karácsony akkor is álmai karácsonya marad. 



(2011.)
Zsefy Zsanett

Anyám, s Apám titka - 1955 Karácsonya


Már kopott bennem, mégis fel-felsejlik
a szívkapuban ácsorgó varázs.
Oly halkan csendül az a kis csengettyű,
nem is hallja rajtam kívül más.
Úgy beengedném újra, ha itt járna,
dobbanásnyit lüktessen belém
egy halk nevetés és a benne csengő 
karácsonyi ének, ők és én.

A pince mélyén ketten sürgölődtek, 
angyalok voltak, ma csillagok.
Hogy ragyogtak a díszek és a csendre
az angyalhaj selymesen ráomolt.
A gyertyafényben ahogy ott időztek
szárnyaikon pihent a jövő(m).
Míg lestem őket mentséget kerestem,
nem én, de ők voltak cselszövők.


2014.12.02.
Zsefy Zsanett
*
Fotó: Dehír oldaláról

2014. nov. 25.

Hangulatfoszlányok

Most került elő egy régebbi blogomból...

hangulatfoszlányok kúsztak át a szobán
fénytörések rondója kísérte
kint az éledő hajnalparázs az éjszakát
kócos hajkoronájával megigézte
az eltitkolt vágyak álomcsipkéit
asztalára rendezte a múlt idő
a párnáról szelíden hagyta elsodorni
felsejlő emlékeit mint egy gyönge nő
az éj baritonjával versenyt dalolt
a korán ébredő kíváncsiság
rigó füttyétől elvarázsolt kert lett
a homlokba ékelt lidércnyomás 



2009.12.05.

Zsefy Zsanett

2014. nov. 22.

már soha másképp

...versciklus...



ÁLMODOZÓ














ezerszer is elátkoztalak 
és ezerszer öntöttem szoborba   
arcodat 

körbecipeltem akár egy trófeát 
a tökéletest 
a bronzból elevent 

csak lélegzetvételkor éreztem 
néha hogy gipszporral lett tele 
a tüdőm s szemem előtt táncol 
felkavarva 
pedig vihart sem keltettem 

*
azt hittem tökéletest alkottam 
elfelejtettem hogy én is csupán 
újraélesztett szikra vagyok 
szunnyadó tűzből mentettek 
ördögökkel szövetkezett angyalok 

*** 
ÖNÁMÍTÓ 










elhittem 
hogy a rossz 
behunyt szemem káprázata 
eltűnik ha nézlek 
akár a háztetőkre vackolódott köd 
ha rátelepszik a nap 
és én semmit sem ronthattam meg benned 
amit magamban nem akartam 

hogy örökre befoghattam 
és szétszórva 
osztogathatom a napot 
szívből tenyérből 
akár félszavakon át 

hogy az árnyék 
csak más dimenzióban követhet 
és itt mindig úgy ragyog 
hogy nem is ismerik az éjszakát 

illúzió 

csak a halál biztos és végleges 
addig hullámfodrokként 
egymáshoz simulva 
vagy viharban törve 
ha partot érünk 
marad a képzelet 

de abban is megtartalak 

hisz úgy illeszkedünk mi az időben 
mint puzzle darabkák 
mint a keresések 
s találkozások pillanatait 
agyunkban visszajátszó 
filmrészletek 

külön-külön és együtt is
értékesek

*** 
MÁR SOHA MÁSKÉPP



már nem hagyhatlak el 
mert itt élsz 
minden csendben 
és bennem visszhangzol 
szóban 
kulcszörgésben 
távozásban 
közeledésben 
tüzeket szítva is szelíden 

bár ezerszer elátkoztalak 
és ezerszer is áldlak 
nem szabadulhatok 

érzem tovább hordozlak 
hajnaltól hajnalig 
sötétből cipellek sötétedésig 
amíg csak ébredsz 
amíg csak élek maradsz 


és én maradok 


2014.11.22.
Zsefy Zsanett

Domján Edit: Fátyolos a szemed


2014. nov. 21.

Facebook oldalamról...köszöntő Alízomnak

Csilla Szentesi Bakkné
november 14., 9:59 · 


Boldog névnapot Drága Jánoska Alíz-om !
*
Az időjárás arra járást' is kedvez lám a Mackómnak,
hogy álmodozzon, s álmot osszon minden rászorulónak.
E neves napon neved nagyon közel került szívemhez,
s míg szóról szóra nem jön strófa, csak botladozom merengve.
Körül járom, szánom-bánom, hogy oly soká nem kerestem,
füled húznám, szíved húrját pendíteném epedve.
Hogy félreértés még se essék, baráti e kapcsolat,
a hézagokat léleknyomat tölti be, s nem karcolat.
Oda-vissza ölelések repdesnek az éterben,
hullámtanból ismeretlen fogalom, s nem méterben.
Hangtalanul csókanyától cuppan nagyon sok puszi,
Drága Alíz neved napján se legyél alamuszi!
Ölelésem sosem fárad,
ne felejtsd el csókanyádat!

(Zsani)

2014. nov. 18.

Amibe nem haltam bele...


Úgy döntöttem, lejegyzem, mielőtt elfelejteném, hogy egy infarktus után még egy kardos támadást is túléltem 2007-ben, a Kerekes Kft Főnix Csarnokban megtartott évzáró buliján. Az elkövető még ma is szabadlábon van. Sem akkor, sem azóta nem hozott fel a mentségére semmit, pedig miután kiszúrt magának a nézőtérről és felkísért a színpadra, teljesen átszúrta a torkomat egy hosszú karddal!

Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy egy csepp vért sem veszítettem, nem estem össze, mint egy rongybaba, megköszönte hősies asszisztálásomat aznapi horrorjához és bezsebelte a tapsokat. :)))

Szerencséjére fogalma sem volt róla, hogy én a szeptember 25-i infarktusom, és hosszú kórházi tartózkodás után a mutatvány alatt végig azon izgultam, hogy rosszul ne legyek, össze ne essek, mert oda a produkció(ja). :))))

Aki pedig a merényletet elkövette "ellenem":  Nagy Molnár Dávid

Azért örülök, hogy "aktív" részese lehettem  a műsorának! :)
Utólag is sok sikert!







2014. nov. 16.

Halasztási kérelem


ISTENTELEN

A hajnal átnyúlt felettem.
Csak lassan húzta félre 
az éjszaka függönyét,
miközben lesöpörte 
a párnán nyújtózó álmokat.

Este szedhetem újra össze.
Lehet nem is találom meg mind.

Közben még az is elveszhet,
amiből Isten 
csak nekem nyújtott
és megengedte, hogy velem 
egésszé kerekedjen. 
Mint régen. 
Amikor még volt bennem 
hit.

*
TÜZET VISZEK


Túl világos már minden.
A Nap hét ágán 
hét sárkány okád tüzet.
Míg rég-ismerős szavakra várok,
a múlt csendesen lángol. 
Eloltani mégsem vágyom, mert
nélküle senki leszek.

*
ÚTBAN HAZAFELÉ

Az égen egyre több 
az ismerős csillag
- távcsővel egy sem látható -.
Ujjbegyemben 
múló percek babrálnak.
Elmaradt érintések.
Be nem gyógyulók.

A zsibbadás végigfut 
a nap gerincén
lépéselőnyt adva az éjnek.
Utat vág nekem is a ködben
a csillagfoltos messzeségbe.

*
HALASZTÁSI KÉRELEM

Mostanában esténként 
felhőtekercsekre üzenetet írok,

Istennek,

és az égig érő fák hegyére tűzöm:
Bár az idő és a tér 
körötted végtelen, 
én még maradnék 
egy keveset. Jó itt nekem.




2014.11.16.- 2015.09.11.
Zsefy Zsanett


2014. nov. 8.

Ma 79 éves A. Delon

Isten éltesse!



A.Delon kontúrja

http://youtu.be/jvmf6hAVzW4

Művészlegenda, nem bandita,
jóképű, szelíd, nem vad bika,
de robbanó motora vágynak.

Volt belső égésű pillanat,
titok, mit őrzött hét lakat,
s testeken gyöngyöző pára.

Esélytelennek átszakadt
ütőér, sebhely, bús nyarak,
bombanők, kamaszok álma.

Lehetett lovag, áruló,
máskor szép arcát áruló
szerelmes, szívedbe zártad.

Sokkolt a sármos mosolya,
bárhol is járt a lábnyoma
megmarad, s nem csak a mának.

Nem számít már, hogy hány alany
vesztett rajta vagy nyert aranyt,
ikonja lett a világnak.


2014.05.08.
Zsefy Zsanett





2014. nov. 6.

Rongyos élet


Az életemen nincsen folt,
ha cérna szakadt, tűm nem volt.
Kikandikál a réseken
az értelmetlen félelem,
hogy tovább hasad s nem lesz ész
eltüntetni mi hibás rész,
és végig totál zavartan
viaskodom majd magammal.
De Isten néhány öltéssel 
megtoldhatja pár lépéssel,
és hagyja addig szaladjon,
ameddig kell még haladnom.
Ha megtorpan, tán szárnyat ad,
hogy teljesítse vágyamat.
Addig se legyen lakatlan,
akárhogy is tagadtam!



2014.11.06.-2015.11.17.-2016.06.27.(5. átirat)
Zsefy Zsanett

*

2014. nov. 1.

Nem hamvadó

(Zene: Lakrimosa - http://youtu.be/k1-TrAvp_xs)

Még visszanéz 
és int egy láthatatlant
a füstlepelbe burkolt pillanat.
Így száll el múlt, jelen,
s a holnap 
csak másnak hozhat újabb harcokat.
Zsebkendőben fájdalmat gyűrkészünk, 
ha a porcelán Időtlen széttörik,
és a csendbe metsző 
bús orgonahang a
mellkasunkba hiányként hasít.
A könnyekből
lassan emlék sarjad,
és minden perc majd 
újjászületik.
Hisz tudjuk mind, az
meg sohasem halhat,
akit újrarajzol elménk 
és a hit.


2014.11.01.
Zsefy Zsanett
*
Szüleim sírja
Szüleim sírja
2014. 11.02.

Férjem Szüleinek, Rokonainak sírja
2014.11.02.
*
 Férjem Nagyszüleinek a sírjánál: 2014.11.02.
 *
Sógornőm sírjánál:  2014.11.02.


2014. okt. 31.

Inkább töröld le könnyeid

Lacrimosa - https://www.youtube.com/watch?v=k1-TrAvp_xs 

Várod a percet, az óra elüsse,
de síri a csend, ahol angyalszó cseng.
Megérzi a szíved, őseid tükre,
nem törhet még össze. Az ég, ami zeng.

A lárma magában félelem érve,
mi eltakar, érdeket élesztve fel,
ám lelkedben él, ki időben ébred,
s könnyektől szenvedőt nem ítéli el.

Kártyából épít a jövő ma várat,
remegő kézzel, ha húzna lapot,
lehet csak másnapig tartana váza,
hát stabilan tartsd meg az asztallapot!



2014.10.31.-2014.12.13.
Zsefy Zsanett

2014. okt. 29.

Békétlenek

A "Ki lenget már fehér zászlót" átirata

Kétrét görnyedt hétköznapok bordái között
visszhangzik a szó.
Az együttélés lövészárkaiban,
hol a fegyverszünet ismeretlen,
a csend fogott elsőként golyót.

Gellert kapott minden hozzád címzett.
A kommunikáció értelme az összes szinten
elhanyagolható.
Elbeszélünk egymás mellett.

Kalapemelés helyett inkább elhajítjuk azt.
A szembogarakba is vért látunk,
miközben a homlokokon verődik vissza a fény.
Mögötte tovább mélyül a sötét.

A gyűlölet féreglyukaiban burokban születik
az új élet. Fekete magzatmáza védi, 
hogy meg ne fertőzze valami emberi.
Így biztosítva be magát egy eleve más világnak.
Mellét veri, hogy ő soha nem hátrálna,
majd titokban bekéredzkedik a másvilágba.

De az összeférhetetlenek csak 
kibékülés után léphetnek be.
A mai limit különben nulla,
és a pokolba sem jár ingyen ampulla.






2014.05.12.- 2014.10.29.

Zsefy Zsanett