BENDEGÚZ

Nem emlékszik, milyen régen
éltek együtt a tanyán.
Bendegúz a házat védte,
s követte Mami nyomát.

Öreg volt már, mint gazdája,
mégsem hagyta soha el.
Éjszaka, ha Holdat látott,
vonyítani sosem mert.
Nem zavarta volna álmát,
kedvét soha sem szegte.
A kezet, ami simogatta,
megnyalta, úgy szerette.
Telt az idő, bajról bajra,
bút követett Napra Hold.
Búcsút intve földi létnek,
mennybe szállt a nagyanyó.
Bendegúz a portán maradt,
s fölötte a csillagok
bánatosan pislákoltak,
örömkönnyre nem volt ok.
Híre futott, s három napig
keringett fent a neten:
van egy szépség jól eldugva
világvége kis helyen.
Megcsodálták mind Bendegúzt,
gyűlt sok mosoly, tucat lájk,
aztán szépen elfeledték,
volt helyette kutya száz.
Beköszöntött a tél s a hó
paplant húzott a tájra.
Nem mélázott csak a holló:
kis domb áll a tanyába?

Bendegúz ott pihent, s nézte,
valahol a határban
nagyanyó jön szárnyán szélnek
s int, hogy fent nagyon várja.


2013.03.23.
ZsefyZs.