Jöttem, mentem, visszatértem

Valahogy mindig kimaradt a bemutatkozásaimból egy ötéves szakasz, pedig semmi elmarasztalót nem írhatok róla.

Hetvennégyben elcsábítottak -, mert valóban így történt... - a Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalathoz. Magasabb fizetést ajánlottak, s én fontolóra vettem, mennyivel könnyíthetné meg életünket, s elfogadtam. A volt osztályvezetőm, Dr. Pólya Kálmán meglehetősen csalódottan fogadta a hírt, s kijelentette: ha most elmegyek, akkor vissza többé nem vesznek.

Kicsit meglepett a haragja, de némi örömmel is eltöltött, hiszen akkor lett volna okom keseregni, ha szó nélkül elenged.

Az új munkahelyemen is remekül éreztem magam. Ma is sokszor gondolok volt munkatársaimra, kedvességükre, az együtt töltött hangulatos bulikra, névnapokra. Nem is volt semmi gond, egyet leszámítva: a fizetésemelésből - bérfeszültségre hivatkozással - semmi nem lett. 

Ez is hozzájárulhatott, hogy egyre többször visszavágyódtam a BIOGAL-ba. Még a mások által  elviselhetetlennek tartott szagok, illatok is hiányoztak. És persze az ott megszokott társaság, munka. Így hetvenkilencben - amikor körvonalazódott, hogy anyagilag a jövőben sem azt hozza ez a munkahely, mint amit vártam, - ismét megléptem, amit öt évvel azelőtt, csak most visszafelé. Mit mondjak? Legyezgette a hiúságomat, s ezt nagyképűség nélkül mondhatom,  hogy rendkívüli gyűlésen próbáltak visszatartani a megsértődött kollégák, és a személyzetis.

A régi szerelmem, a BIOGAl, visszafogadott. Pontosabban éppen Pólya doktor. Mosolyogva és ezekkel a szavakkal:

- Isten hozta, Csilla! Remélem többször nem kirándul!

magammal szemben

szemben állok önmagammal
könnyűnek talált az isten
hiába küzdök falakkal
ahogy gyilkos küzd a priccsen

ahogy gyilkos küzd a priccsen
betonba törli a lelkét
enyémet vásárra vittem
alkudhat rá az ellenség

alkudhat rá az ellenség
kezében fordulhat kocka
te tudod lehetnék fenség
szemében csak gyáva szolga

szemében csak gyáva szolga
homlokán régen magány ég
beletaposna a porba
ha magamra nem találnék

*

ha magamra nem találnék
beletaposna a porba
homlokomon még magány ég
de nem leszek gyáva szolga

2014.03.29.-2014.07.26.-2016.03.15.
Zsefy Zsanett

(Fotó szárm. helye:  unicafe.hu-a-valodi-en-titka-001)

lelkemre fektetlek

Melina Mercouri: http://www.youtube.com/watch?v=HPwuE6ZHWhc&list=FLvbpr-TfXsmd9M41TloJgUA&feature=share&index=17

utoljára még kibogozom
összekuszálódott szívdobbanásaimat
és lelkemre fektetlek

elcsendesedve figyelem
amíg megtalálod a ritmust
majd beleolvadsz velem az egyenesbe

az ekg-görbe felett együtt érző szemek
a számon rajta-felejtett mosoly
s míg tagadom hogy elvágyok
már látom magamat ahogy rád várok
és őrizlek

"amint a mennyben, úgy a földön is."


2014. 03.20.
ZsefyZsanett

Idő-shop apró álmoknak

A polcokon sorban, szépen csomagolva
tegnapok olcsóbban, a ma már fogyóban.
Reklámtáblán jövő, vonzó körítéssel,
gyanúsan szemléled, de rávisz a kényszer.
*
Apró álmok felett vonalkód vagyok,
zárjegy van szívemen, felszakíthatod.
Ne keresd a mennyet, veled poklot járok,
nem olvasol bennem, maradnak a számok.
*
Koldus lett a lelkem, - te voltál megsértve -,
szív peremén koldult, nem volt semmi érve.
Amíg fényre vágyott, a napot elvitted,
lehazudtad előbb, de magad se hitted.

2014.03.18-19.

Zsefy Zsanett

2014.03.19.

Zsefy Zsanett

Egymást kereső vágyak

Szeretnék egy házat,
nem hatalmas várat,
olyan fehér fallal,
min káprázik a hajnal.

Szeretnék kis csöndet,
nem lenne az könnyes,
bárhol is érne el,
benne te érkezel.

Szeretnék egy álmot,
amit te is álmodsz,
csöndes, fehér házban
ébrednénk anyámmal.


2014.01.06.
Zsefy Zsanett

Urbánus magány

Szalmaszálon ring a hajnal,
fésületlen, szótlanul.
Csendet rejtene reggelbe,
de a város zajban fürdik,
önmagától is vadul.
Mire alkony ül a tájra
szalmaszálon ring magába'.
Éjszakába belesír.
Elviselni mégsem könnyebb.
Hajnal miatt éj is csöndes.
De minden, ami közben éjjel
sötétségből szakad még fel,
s csak a napra nyílna ki,
feledésbe merül végleg.

Mert hol az a nap, s valaki?


2014.03.14.
Zsefy Zsanett

"Magyarázom a mechanizmust" - bepöcceneteim

Alkotókhoz....
Csak egy kis szerénységet! Egy kis alázatot! 


(Vigye, aki nem érti, de ne vegye magára, aki igen!)

MÁS: (sk)

Akkora az arca, hogy le kellett kicsinyítsem a fotót, hogy ráférjen a monitorra. = nagyképű

A wikiben is ott vagyok = totálkáros önértékelés 

Összehányt szavak = még nem vers

Néha vannak jó ötletei(m) = nem gondolkozik


Rossz hangsúly: 'Csak ÚGY issza a szavait...'   ha van sör , bor, pálinka.

Különböző hosszúságú sorok + bónuszként karikában 18-as, és/vagy értelmező szótár = modern vers

Attól, hogy az Olvasó nem érti, még nem feltétlen hülye.

DON WILLIAMS - Country-zenész, dalszerző, gitáros, 2010 óta a Country Hírességek Csarnokának tagja.

Az idén lesz 75 éves "a  country kedves óriása"...Nem celeb...sztár!

 Egy másik idézet is a nagyságát jellemzi: 

"Don Williams egy őrült! ...Nem az a normális hétköznapi fajta, különleges őrült! Egy ilyen iparágban, amely tele van drogosokkal, alkoholistákkal, hamisítványokkal, előkerül egy egyenes személyiség tele tehetséggel és lélekkel ...akiben mélység van, rengeteg szeretet és törődik az emberekkel; nyílt és őszinte."

– Bobby Bare" /Wikipédia./

DON WILLIAMS - koncert: AFRIKA - 1997.

DON WILLIAMS KONCERT - 2013.

LEPKECSÖMÖR

Lepke fészen, papíron, lepke minden térben,
körülötted tavasz van, de én meg sem érzem.
Kibomlanak a rügyek, az enyém megfagyott,
van akit az éden régen falak között hagyott.

Tulipiros szívekből kihajt majd a rózsa,
nem tűnik fel, a világban gyűlik a vértócsa.
Virágszoknyás nappalok, illatfürdős éjek,
sokan csak a virtuális madárfüttyben élnek.

Habos-babos felhők alatt ördög Istent játszik,
- ez nem óda a tavaszról, gondolom, hogy látszik -.
Nem néz soha tükörbe, kit riasztana arca,
virágkoszorút fon fejre, szarvát úgy takarja.

Rajtam kopott kabát van, lyukas minden zsebe,
a múltamat máshol őrzöm, jövőm nincs már bele.
Kék madár és korallzöld tenger a te álmod,
azért mégsem leszek soha csilivili bábod.


2014.03.10.-2014.09.13.
Zsefy Zsanett

Majd hajolj rám Éjszaka

Hajolj rám Éjszaka, úgy érintsen a csended,
nem zuhanok mélybe, ha velem maradsz.
A csillagok között sem töröm meg a rendet,
csak hagyom, hogy ringasson a pillanat.

Hajnalban se ébredjek fent halk susogásra,
míg lábujjhegyen távoznak a csillagok.
Nap keze simítson, és ne perzseljen lángja,
rám úgy terítsd köpenyed égi utamon.


2014.03.07.
Zsefy Zs.

Magamba fájva

Nem új...csak eddig rejtőzött...

(Zeneajánló:  Georges Moustaki Le Métèque
http://www.youtube.com/watch?v=N7akW8xJ2T4 )

Nem írhatom ki magamból,
mert akkor az agyamban törölnéd el.
Szétkennéd bennem amit kerestem,
s hiába igyekeztem, nem leltem fel.

Magamba zártam. Magamba' fájva
kutatok utána. Már nem érem el.
Pedig körmömmel téptem,
sebembe véstem azt a képet.

/Nagy hiba volt./

Lelkemben jártál, s nem vigyáztál.
Talpadról lehullott homok vagyok.
Könnyekben hoztam, magamból loptam
neked a mindenség egy szeletét..

/Ajándék volt./

Nem írhatom ki magamból...
Belém fagyott a naptól rohanva elcsent
törékeny fény. Az érzés amit véltem,
rég árnyékba égett.

/Talán nem is volt./

Nem írhatom ki magamból,
hát üvöltöm, hogy hangomtól
végre te is fájj, nagyon.

De a nyilakat most is kihúzom,
már heg sem marad a múlton,
s amíg szívemre simítalak,
ölelő karom kettőnket
egy pók hálóján szelíden
újra elringathat.


2010.03.23.
Zsefy Zsanett

Isten panorámája

az ujjbegyeken minden vonal
lenyomatba vésődött
de nem sejteti mikor miért
s ki az aki későn jött

az égi szekér  felszállóban
csillagoktól terhesen
reám vár de a megállóban
Isten stoppol mérgesen

csillagközi  káoszt teremt
a sokféle imádság
talán már a mennyből se lesz
a földre szép kilátás


2013.12.16.-2016.03.31.
Zsefy Zsanett

Carpe diem

Egy rossz napon 
címmel meghúzva, újra feltöltve: http://szusszanasnyi-zsefy-zs.blogspot.hu/2016/06/egy-rossz-napon.html

Nézed az órát.

Már nyomkövetővel sem
éred utol a hajnalt.

Elveszett végleg.

Neked bármit is adhat,
úgy hiszed, ismét bajnak.

Ma ellenséged.

Csatasorban a percek
egyre csak körbe járnak.

Zárd tenyeredbe!

Ha recallt kap is a múlt,
jól tudod, hiába.


2012.06.25.-2014.02.07.
ZsefyZs.

(A Visszafogottan c. versem átirata)

Mitykának

A világnak e kis szegletében

tollal festesz szivárványt az égre,

s úgy színezed örökszép szavakkal,

egy korty is szebb abból, mint a hajnal.

ZsefyZs.

(Kép: Aimer La Nature- FB oldaláról)

Pőrére vetkőzve - átirat

Csak egy vagyok a sok közül. Nem jobb s nem kevesebb.
Mi embernek megadatik, rajtam is felleled.
A test csak foszló háncs, mit lefejthet a szeretet,
s pőrén maradnak, mint az esték, a kusza jelerek.
De, ha koronáig hordták, amit lelkem rejteget,
előtörnek, mint a fecskék és átfestik a zord eget.


2012.07.30.-2014.01.29.
Zsefy Zsanett

appassionato...Bolero

Ez is egy régi, már-már feledésbe merült írás és videó...talán elfér ebben a blogban is...

Ravel: Boleroja inspirált....Videómon:  http://youtu.be/gsLVke0Zm_c


Koldus álmok rongyos fekhelye

még úgy maradnék, még maradnék,
úgy, veled.

Törött ágakon csendbe fonódva,
hegedű húrjain hangtalan visítva
siklanék újra és újra.

Lennék tavirózsa, mit ringatna szellő
lágy hullámokra hévvel simulva.
Kürtök, üstdobok között,
pattogó szikrák fölött szállnék,
s zuhannék vissza csendbe fonódva,
hegedű vonóján porladni veled.

Majd csipkebokor rejtekébe bújva
két dobbanás közötti szünetben
dallam lopózna halvány sziluettemre.

Illat lenne ágyam, s vágyam,
mi testet öltene dideregve,
mint börtön rácsain át a fény,
szökne pihegve lüktető árnyak,
combok rejtekébe,
és siklana kéjjel
hullámok sírhelyébe éjjel,
hogy meghúzódjon szemérmetlenül
Isten tenyerén.

Hát ringass tavirózsát, nádat,
adj szárnyat halódó vágynak,
sziklák mozduljanak és haljanak bele,
mint az éjszaka szétterülő hajába
a kelő nap első sugára,

újra és újra, sejtelmesen.

Mert még úgy maradnék,
csendbe fonódva,
egy buja éjszaka hajába fúlva,
mint a tegnapi fény,
mi újra és újra összefon veled,
koldus álmok rongyos fekhelye.



2011.03.07. -2011.05.28.
Zsefy Zsanett

Félelmeim - avagy sokk-ok

  Alapvetően megfontolt, előrelátó nő voltam, vagyok. Aki ismer azt is tudja, hogy
vannak rejtett tartalékaim. A pénzt leszámítva.
De tudok még meglepetést okozni. 

Ilyen, hogy - bár általában bátornak érzem magam - iszonyatosan félek a tűztől. De ugyan ki nem? Ám egy idő óta a földrengéstől is. Gondolom ez már sokkal értelmetlenebb dolog, hiszen semmiképpen sem tudjuk befolyásolni. Vagy megtörténik velünk is, vagy nem.
Mindenesetre ez irányú aggódásom akkor derült ki, amikor szüleimtől elköltöztünk saját lakásba. Hetedik emeletre.

1977-ben több kisebb földrengés is volt a környező országokban és hazánkban is.
Ekkor alakult ki az a szokásom, hogy az ilyen hírek után napokig felöltözve aludtam, hátha menekülni kell, és akkor ne már pizsamában!
Mindenkire gondoltam. Páromra és kisfiamra is. Ruhákból, konzervekből túlélő csomagokat készítettem. (Persze titokban..)
*
Már férjnél voltam, amikor édesapám vett egy kis - háromszögletű - telket a Diószegi úton. Úgy a hetvenes évek elején. Apuról tudva levő volt, hogy mindent maga csinált.
Az első kapavágástól a víkend-ház utolsó téglájáig. Szó szerint vehetjük még a téglát is, hiszen bontott anyagból készített mindent. A vizes blokktól kezdve a parkettáig. De mire kész lett a ház, a kert egyik szegletében a műhely, a tyúkól, a galambdúc, bizony senki nem mondta volna, hogy nem vadi új alapanyagokból dolgozott. (Még a másfél méterrel magasabb kertoldalt is egyedül "gyalulta" annak idején kétkezi munkával vízszintesre.)
Készített kerti kapát, asztalokat, ajtókat, s a kedvemért rácsokat az ablakokra.

Éppen ez az amiről írni szeretnék. Mert mi a kis ház - másfél szoba összkomfort, majdnem 35 négyzetméter, ami a hetvenes évek végén nagy szó volt! - elkészülte után minden nyáron ott töltöttük a szabadságunkat. Előbb csak a gyerekekkel, azután már a kutyáink, és a papagájaink is velünk tartottak. Mesés idők voltak azok egy városi család számára. Főleg a fiúknak és a kedvenceinknek.

De számomra csak a nappalok teltek felhőtlen boldogságban. Ahogy leszállt az est, és a kert egyik kerítése melletti öreg nyárfasor a legkisebb szellőre hangos zizegésbe, susogásba, nagyobbacska szélben már rémisztő zúgásba kezdett, rajtam úrrá lett a félsz. Állandóan betörők lépteinek zaját hallottam ki a falevelek zúgásából. Hiába volt a párom, és a gyerekeink részéről minden győzködés, én szinte egész éjjel az ablakokat, ajtókat lestem. Néha - ez akkor nagyon okos gondolatnak tűnt - bátran..kirontottam nagy zajjal a házból, a kutyákat is kiengedve. Mert azok bent aludtak az előszobában, hogy "kéznél" legyenek, ha meg kell bennünket védeni..
*
Az örökös félsz idővel egyre jobban befészkelte magát a kis házba, és sehogy sem akart tőlem megválni. Így kitaláltam, hogy kis baltát teszek a fekhelyem mellé. Erről természetesen nem világosítottam fel a családot. Legalábbis, amíg le nem buktam. Ez pedig elég soká következett be. Kábé a harmadik nyaralásunknál.
Így már néhány éjszakát nyugodtan át tudtam aludni. Amíg egy újabb gond nem merült fel.

Egyik éjjel felriadtam valami zajra. Már nyúltam volna a kis baltáért, amikor rádöbbentem,
hogy a párom szöszmötöl a konyhában. Ekkor hasított belém, hogy a sötétben - ami a kertségekben azt jelenti, hogy a beszűrődő alig közvilágítás arra sem elég, hogy az orrát meglássa az ember - akár a páromat is fejbe kólinthatom tévedésből.

Szóval a kis baltát idővel száműzni kell! - villant az agyamba. Valami más megoldásra van szükség. A rács tűnt a legjobbnak. Így kénytelen-kelletlen idővel apukámat is beavattam gondjaimba, aki végül is rászánta magát és saját kezűleg olyan rácsozattal látta el az ablakokat, hogy azt a jó Isten sem tudta volna egy könnyen leszerelni.

Sajnos nem maradt jobb kép a házról:

- és itt még egy ideiglenes garázs is bezavar a képbe -










Sokat dolgozott Apukám..túl sokat..mégis vidám volt:

Anyu a fiúkkal:

Azt hihetnénk, hogy innentől felhőtlen volt minden éjszaka. Az is. Amikor nem borult be.
Ám az én fantáziám tovább működött. A következő évben már újabb tragédia bekövetkeztétől tartva riadtam fel éjszakánként.
Ez pedig a tűz volt.
A gázpalack, és a villámlás lett a potenciális gyilkos fegyver rám és családomra nézve. Mert mi történik, ha felrobban a gázpalack - amit ugyan minden nap hússzor megnéztem lefekvés előtt, hogy elzártam-e, és naponta szappanhabbal, hogy nem ereszt-e, de sosem lehet tudni..

Na és a villámok! Amiktől addig sosem féltem...
Mert, ha tűz ütne ki a becsapódó villámtól, az esetleg felrobbanó gázpalacktól?
Ha mindez éppen az egyetlen ki-bejárati ajtó környékén történne?
Akkor meg a rácsok miatt nem tudnánk kimenekülni....!
*
1997-ben - apu halála után - eladtuk a kertet. A szívem majd' meghasadt. De képtelen lettem volna a szép emlékek ellenére a szörnyű éjszakák miatt akár csak egyszer is ott aludni, mert ahogy telik az idő, a félelmeim száma sehogy sem akar csökkenni.

Most már állandóan attól félek, hogy pánik beteg leszek..... :)))

*
Kis gémeskutat is összeütött Papa az unokáknak...és természetesen vizet is lehetett belőle nyerni. 

Voltak galambok - és tyúkok - is a gyerekek örömére:

2012.01.16. 
Zsefy Zs.

Közmondások - nekem

"Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!"
"Ami a szívemen, az a számon"

Nem voltam igazán soha hirtelen ember. Meggondoltam mindig mit mondok, s mit írok. Örömömet sem mutattam ki mindenkinek teljesen. (Néha azért, hogy a másiknak ezzel ne okozzak kellemetlen pillanatot..., mert voltak, s lehetnek ilyen helyzetek..)
A haragomban pláne visszafogtam magam, ha másokról volt szó.

/A leégett lecsó miatt viszont azonnali dühkitöréssel szoktam reagálni... :)/  
Néha nehéz volt, és nehéz, de érdemes. Hiszen nem tudhatjuk lesz-e még mód korrigálni, ha mégse nekem volt igazam...
/Mióta átestem egy infarktuson, még inkább így érzem./
Az örömömet mostanábn különösen hirtelen hagyom kitörni, és szinte azonnal kimutatom. De a haragot, ellenérzést, bántást, sértést, meg nem értettséget igyekszem nem azonnal lereagálni. Ilyen estekben ahogy mondják, elszámolok..néha 100-ig, vagy tovább. Alszom rá egyet, és igyekszem a másik szemszögéből végiggondolni, hogy kinek, miben, miért volt igaza. ..és nem visszavágva próbálok közös nevezőre jutni.
Szerintem a békés, egymás mellett, együtt  élhető élet egyik pillére ez. 

Ezért mondom én is, mutasd ki még ma minek örülsz, mert nem tudod lesz e holnap rá módod...vagy lesz-e még kinek ,
és ne itélkezz és reagálj azonnal hirtelen haragból, mert lehet nem lesz már lehetőséged, hogy tisztázd a másikkal!

Az előbbiekből következik, hogy az "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra".., s "ami a szívemen, az a számon" sem vehető szentírásnak.

Tudni kell, mikor melyikre hallgassunk.



2011.05.04.
Zsefy Zs.

Na, de cicus..!

Már egy éve nálunk élt Micó, s egyre erősödött a kapcsolat közte és köztem. Kezdtük megérezni ki mit szeret, mire allergiás. Ő tudta, hogy az asztal tabu - elégszer kapott a nyakára a virágápoló spricflaskából vizet, hogy megtanulja.
Én tudtam, hogy csak addig vehetem kézbe őkelmét, míg kettőig számolok, mert azután jött a karomba tizennyolc köröm. (A macskáknak a hátsó lábaikon csak négy-négy köröm van.)
Ő tudta, hogy mikor jövök haza a munkából, még a kutyusunk csak hegyezni kezdte a fülét, amikor Micó már az előszoba ajtó előtt ült és várt.
Én viszont azt tudtam, hogy hiába csalogatom mindenféle flancos cicakosárba, Micó a legjobban a fürdőszoba csendes félhomályában, egy műanyag tálban érzi jól magát. (Éveken át csakis itt hallottam dorombolni.)
Azt is tudta őcicasága, hogy a karomélesítésre a kárpit nem való! Általában betartotta, de hát mindig a tiltott gyümölcs a legfinomabb!

-Ne problémázz rajta! - mondta Nórika, az állateledel boltos. Van már macskariasztó spray, használd azt. Azt mondják, amit azzal befújnak napokig a közelébe se merészkednek macskák.

Ez igencsak jó ötletnek bizonyult, bár amikor a riasztó árára terelődött a szó már kissé én is megriadtam. Na, de egyszer megéri kipróbálni! Ennyiért csak nem valami vacakot sóznak az emberre?!

Így hát megelőlegezett elégedettséggel - amit a sikeres eredmény gondolata gerjesztett bennem - vittem haza a csodaszert.
- Most jól kitolok veled! - gonoszkodtam magamban.

Otthon körbefújtam a nappaliban az összes kanapét, fotelt amit cicakarommentes övezetté kívántam kijelölni. Sőt, azt megelőzendő, hogy egyáltalán ezen bútorok közelébe se vágyjon még a szőnyeget is jól körbe fújkáltam....

(Eközben Micát természetesen elzártam az étkezőkonyhába. Egyrészt, nehogy ijedtében kiugorjon a nappali ablakán amíg fújkálok. Korábban ugyanis a pfü-pfü hangot a vizet köpő flaska hangjaként rögzítette az agyacskája - amiben persze én voltam a ludas -, másrészt a meglepetést sem akartam elrontani.
Sem az övét, sem az enyémet.)

-Micó! Micike!- hívogattam némi hátsógondolattal.
Ez ma nem igen jön be ide - gondoltam, ahogy a pici orrát mozgató, gyanakvóan szimatolgató macskám néztem.

(- Mukodik - mondtam volna , de akkor még a "Nagy Uri" legfeljebb álmaiban aratta a "babérokat" a magyar médiában..)

Na mivel a projekt bevált - Mica a nappali és az étkező közötti küszöbön letelepedve buzgón, szájtátva szimatolgatta a szobát - nyugodtan elkezdtem a konyhai szokásos terepgyakorlataimat...

Tudni kell, hogy L alakú az étkező konyhánk, így az ominózus küszöböt - a nappalit pedig pláne - főzés közben nem tudom szemmel tartani. Házisárkány teendőim közepette egyszer csak felrémlett bennem, hogy megnézem szegény, szomorú cicámat, s megvigasztalom, hogy nyugodjon meg, a többi helyiségben még tiszta számára a levegő..

Csakhogy a küszöbön nem ült senki. Odaóvakodtam a nappali ajtajához, s mit látnak szemeim?

Mica a fotel kárpitozott fejtámláját átölelve enyelgett jobbra, enyelgett balra, fület dörzsölt, nyakat tekert, hempergőzött. Tisztára, mint amikor búgott...

-Na, de Micó! - korholtam pironkodva. - Az csak fotel!

A cicámat még másnap is kifejezetten vonzotta a macskariasztó. Nem tudom mi lehetett benne.
Egy biztos, nem győztem kiszellőztetni, hogy végre testileg, lelkileg el tudjon válni a cicám a foteltől..

A riasztó pedig elég riasztó hatásával együtt a kukában landolt.



2009.08.14.
Zasefy Zs.

A Penna

  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos ország.
Ennek az országnak a közepén állt egy hatalmas palota, csodálatosabbnál csodálatosabb szobákkal. A palotában élt az ország királya, - mert királyság volt - aki az alattvalói előtt nem nagyon mutatta magát. Valami rejtett szobából figyelte titkon az alattvalóit.
Törték is a fejüket az okosok, de csak találgatni tudtak, hogy ki lehet és miért bujkál az ő fenséges királyuk?

(Furcsa mód, ennek a királynak - legalábbis azt híresztelték -, nem volt udvari bolondja. Nem nagyon volt elkeseredve emiatt a sok alattvaló, mert már olvasták a nagy királyi szabad sajtóban, a Pennában, hogy pályázatot írtak ki erre a tisztre.)

Na, hogy a lényeget el ne feledjem ennek az országnak majd' minden alattvalója pennával, akarom mondani klaviatúrával szolgálta az uralkodóját. Akkor kaptak ételt, italt, házat a fejük felé, veregetést a vállukra, ha jól használták az eszüket, s még annál is jobb cikkeket írtak...
Minden lehetőséget megadott erre a király. Volt mindenféle gondolatra külön-külön szoba, ahol mindenki nyugodtan írhatott - volna.

Írtak is, írtak is. Ezt is, azt is. Hol nagyon, hol kevésbé jót. De hát a pennaforgatók nagyon sokan és sokfélék voltak. Úgy is mondhatnánk: heterogén volt a társaság.
Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, mert valójában senki nem arra vágyott, hogy - csúnya szóval éljek - uniformizálják őket. Ám mindig volt olyan aki talált okot arra, hogy beleköpjön a királyi asztalra felszolgált finom fürjlevesbe.

- Nem jó ez így! - dugták össze a fejüket a Penna fiataljai és vénjei.
- A királyunk évekkel ezelőtt kámforrá vált, mi meg itt fövünk a saját levünkben. De, ha csak abban főnénk! De minduntalan belekerül a levesünkbe olyan bele nem illő, ki tudja honnan származó fűszer is, ami élvezhetetlenné teszi a mi zseniális étkünket!

Addig-addig hergelték magukat, míg már nem bírták tovább, s nehéz gyomorral átvonultak a Társalgóba.
Ez volt - jól kifundálva - a Penna szíve. Itt mindenkiről mindent lehetett mondani. Hsz-nek hívták penna-nyelven.
A Társalgóban - miután mindenki elmondta a véleményét - legtöbbször nem a másik alattvaló munkájáról, hanem a viselt dolgairól, persze nem királyi füleknek, hanem inkább Böfögős Pistának kedves, alpári hangnemben - teljesen ráhangolódhattak a következő - ki kinek a mije, miért és hova menjen - témakörre.

A meséhez még azért annyi igazság hozzátartozik, - s ez nem mese -, hogy itt mindenki a maga módján jót akart. Jó cikkeket, olvasottságot, népszerűséget, elismerést. Ja és nívót. De valahogy vagy a cikkekkel volt baj, vagy a hangnemmel, de hol a Lapon, hol a Társalgóban felütötte a fejét az igénytelenség.
Pedig kitűnő tehetségekkel volt megáldva ez a palota.
(Lehet, hogy a biznisz uralkodott már itt mindenek felett?)
A két táborra oszlott csapat között a feszültség - vélt, s valós okok miatt - egyre nőtt.

Telt, múlt az idő. A király továbbra is gubbasztott védett magányában, a titok-szobában. A királyi szóvivő - ja, mert az is volt - úgy vitte, akarom mondani fogadta a szót, a sok sirámot, hogy benne felejtette a fülében a vatta dugót. Ami érthető is, hiszen nem bírta a huzatot. A palotában pedig lassan már akkora volt a cúg, hogy majd kivitte a szóvivőt a nickje mögül. Ez utóbbira viszont nagyon kellett vigyázni! Álarcot hordott itt majd' minden alattvaló, hát csak nem adja ki magát pont ő ennek a vérszomjas társaságnak...

Történt egyszer, hogy az ország alattvalóinak legjava - megunva a király és szóvivője tehetetlenségét, és a sok hiábavaló próbálkozást - összedugták a fejüket, s kitalálták a megoldást. Nyilván zseniális volt az ötlet, elvégre zsenik fejéből pattant ki. Létrehoztak egy új, színvonalas újságot, az Új Pennát, új szlogennel:

Új Penna
a királyi szabad sajtó
Zsenikről, zseniktől, zseniknek

Lázas munka kezdődött ezután. Egyre több zseniális cikk született a zsenik tollából. (Természetesen, aki megmérettetett és könnyűnek találtatott az nem kerülhetett be a csapatba. Hogy ki döntötte el ki a zseni és ki nem, hát azt talán a jó Isten tudta..)

Szaporodtak a nívós cikkek, működött a Penna. Írtak a zsenik. Zseniális cikkeket. Zsenikről. Zseniknek. A program természetesen úgy volt megírva, hogy csak ez a kivételes tehetségű csapat olvashatta a saját maguk által megírt cikkeket. A külvilág egyszerű alattvalójának csak a címlap jelent meg a szlogennel. Aki egyszer megnyitotta a lapot, az többet nem is próbálkozott. Na nem mindenki a cikkeket hiányolta! Sokan csak a Társalgóban szerettek volna valami "szaftoson" elcsámcsogni, de mivel ettől megfosztották őket, visszamentek a kocsmába.

De hopp! Egyszer csak valami homokszem került valakinek a szemébe, és egyre jobban irritálta. Kezdetben még szépirodalmi kifejezésekkel, később már a költői szabatosság nyelvezetét is felülmúló szemléletes jelzőkkel kezdte zsenitársát a hsz-ekben noszogatni más vizek felé..
Nem jó ez így - gondolkodott el újra a nagyon tehetséges alkotó. Csak úgy priviben...
Mégse járja, hogy az én zsenialitásomat bárki is kétségbe vonja. Még akkor sem, ha ő is zseni.. - morfondírozott, s ezekkel a gondolatokkal - csodák csodája - a többi zseniális alattvaló is egyetértett.

Ki is talált valamelyikük egy remek megoldást a Társalgóban lezajló csaták megelőzésére.
 A kivitelezéshez csak egy zseniális programra volt szükség.
Miután megíratták a programot  egy szintén zseniális programozóval - az elkészült cikkek után már minden alkotó boldog elégedettséggel dőlhetett hátra bőr foteljében.
Ezután ugyanis, ha reggelente bekapcsolták a számítógépüket, és ráklikkeltek az Új Pennára valami édes nyugalommal olvashatták - kávéjuk szürcsölése közben - a színvonalas cikkeiket. Természetesen mindenki csak a magáét. A program ugyanis csak a saját cikk megjelenítését engedélyezte.
Innentől kezdve megszűnt minden gond a pontozással, a Társalgóban a hsz-ekkel.
Nem volt pontozás, nem volt Társalgó.
Csak egy nagy gond volt. Most már rajtuk kívül tényleg nem olvashatta az Új Pennát senki.

Mégse jó ez így! - vakargatta mindegyik alkotó a feje búbját. Hát ezután honnan tudják majd a szegény átlag alattvalók, hogy milyen zseniális cikkeket írtunk?

Honnan, honnan? Ha már a király, meg a szóvivője világgá ment bánatában, törje a fejét a megoldáson a Penna zseniális apraja-nagyja!

Itt a vége! Fuss el véle ...

2009. 08.11.
ZsefyZs.

*(Azóta ilyen-olyan okokból megszűnt az oldal.  Nem Vir-ít és nem tus-ol már ott senki semmit...)