Lepke fészen, papíron, lepke minden térben,
körülötted tavasz van, de én meg sem érzem.
Kibomlanak a rügyek, az enyém megfagyott,
van akit az éden régen falak között hagyott.
Tulipiros szívekből kihajt majd a rózsa,
nem tűnik fel, a világban gyűlik a vértócsa.
Virágszoknyás nappalok, illatfürdős éjek,
sokan csak a virtuális madárfüttyben élnek.
Habos-babos felhők alatt ördög Istent játszik,
- ez nem óda a tavaszról, gondolom, hogy látszik -.
Nem néz soha tükörbe, kit riasztana arca,
virágkoszorút fon fejre, szarvát úgy takarja.
Rajtam kopott kabát van, lyukas minden zsebe,
a múltamat máshol őrzöm, jövőm nincs már bele.
Kék madár és korallzöld tenger a te álmod,
azért mégsem leszek soha csilivili bábod.
2014.03.10.-2014.09.13.
Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése