Én oktalan beloptalak, s most itt dobogsz
e szűk keretben, míg kezemben kihűl a hely,
tenyered melege útra kel..
Az égben köttetett, mi lent vált valóra,
s az óra azóta ketyeg. Az érben még lüktet
a szerelem, a sokadik kikelet rendre ébreszt
világot, terem rolók mögött újabb álmot.
Csak az ősz ne jönne. Akkor nem mennénk ölre,
sem szavakkal nem szúrnánk agyon a napot, de
a papot áldanánk aki a paplakban adott össze,
hogy állapodjunk meg örökre.
Nem gördítettem akadályt eléd, talán csak
fátylamat, ami mínusz tizenötben lett hirtelen-
kemény. Elég csapás volt az nekünk, ám
hétévente mégis minden esküt feloldva újra
megerősíttetnék. S, ha szépkorban már
meglepőbb lenne egy eskü, mint a halál,
az a pár év lehetne hetedhét országra szóló
újabb talány.
2012.03.19.-04.18.-2014.04.03.
Zsefy Zsanett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése