2013. szept. 14.

Ellentmondásban....

 Mindig elhatározom, hogy többet oda be sem teszem a lábam. Azután mégis azon kapom magam, hogy  elborzasztó verseket olvasok, hsz-eken szörnyülködök, kritikákra és véleményekre bólogatok - ami a kritikákat illeti csak igen ritkán esik meg velem -. Vagy felhúzom magam a plafonig, s már törölnék is mindent, amit odavittem...és tessék: megint feltöltöttem egy újabb művemet.
 Pár éve keresem a helyet, ahol úgy érzem igen, itt érdemes lenni, küzdeni. Volt,  ahol jó volt és van, ahol még most is az (lenne), de valami végül legtöbb oldalról  elriasztott, és továbbálltam. Hol a színvonal, hol a kritika hangneme, de főleg az önkritika hiánya az alkotók és olykor a  kritikusok részéről, máskor a személyes "lustaságom" miatt tűntem/tűnök el.  Mert hsz-elni kellene.... De...
Ez utóbbi  hátterében egészségi állapotom nem feltétlen pozitív változása rajzolódna fel, ha kibontanám... :)
Mindenesetre arra az itt "fel nem fedett" oldalra már alig-alig járok. Vagy nem nőttem fel hozzá, vagy már - egyre jobban megismerve - igazán nem is akarok.
 Az a kevés valóban említésre méltó alkotás az egésznek csak töredéke.  A versek nagy többsége - úgy 90%-a - olyan színvonalú, hogy nem érezném magam jól, mint ki ennek az oldalnak a megítélése szerint maradandót alkotott.
Pedig az elején mindent komolyan vettem. Azután már szelektáltam. Később szórakoztam az egészen. Most már hidegen hagy. Nem izgat, hova kerülnek az írásaim. Mehetnek a süllyesztőbe...elférnek ott.
S aki máshol nem talál már meg, az azon a netes felületen, amíg a portál üzemel - akár évek múltával is - rám bukkanhat, mivel  a szabályzat szerint  nem törölnek semmit.
 Ha szerencsém van olvashat majd akkor is, amikor jómagam - a múlandós beskatulyázás mellett -  már "múlt" is leszek. :)

2 megjegyzés:

Juhász Magda írta...

Drága Csilla! Nagyon a szívemből szóltál, valahogy én se találom a helyem. Vagy én írok rossz verseket, vagy más, de nem illek sehogy a "sirató", halálvágyó versekhez. Néha azon gondolkodom, hogy kiknek írják ezeket? Volt akitől ezt meg is kérdeztem. Szerintem egymásnak, mert hogy a "tömeg" nem kattan rá, az biztos. Miért? Mert nem akar meghalni, se az ország felett meghúzni a vészharangot. Valamikor adtak valamit a versek, pl. Petőfi is az Ő 26 évével még mindig az élen jár. Mesél,lelkesít,megnevettet vagy éppen megríkat bennünket. Sokan mellőznék,hogy egyszerű, azonnal érteni,"Hát milyen vers az ilyen?"- kérdik. Mi nem petőfieskedünk-mondják. Á, nem, most mindenki József Attila akar lenni és az egyik vers értelmetlenebb mint a másik. Nem mondom, J.A.-nak - és talán ez nem sértő - vannak versei, amit ha nem írt volna alá, sokan mellőznének. De írt nagyon sok jó és érthető verset is. Talán azt kéne
utánozni.

Zsefy Zsanett - Bakkné Szentesi Csilla írta...

Azt gondolom, sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Bár biztos vagyok benne, hogy van igény a klasszikus költészetre, s azok követőinek alkotásaira - Te pedig ne magadban keresd a hibát! :) -, mégis el/be kell ismerni, hogy mindig voltak "renitensek", hiszen a kor előre haladtával minden újabb generáció az újítás szellemét próbálja kiengedni a palackból. Hogy azután az a szellem kopasz, ruhátlan, púpos és szabad szájú? Már fel sem tűnik, ha a nyomtatott, elektronikus, stb médián nőnek fel a fiatalok. A szép irodalom - így, külön írva... - fogalma régen nem azt rejti, amit még mi megismertünk. A választékos stílus most nem divat sem a kommunikációban, sem a művészeti alkotásokban - lsd pl a verseket irodalmi portálokon, facebookon, sőt, nyomtatott "irodalmi" folyóiratokban! -. De minden csoda...
Egyszer talán majd ráunnak, és felfedezik újra a nyelv szépségét, sokszínűségét, és ismét odakerülnek a vulgáris művek, ahova valók: szűkkörű baráti társaságok sokadik korsó söre mellé.