2013. szept. 14.

Ellentmondásban....

 Mindig elhatározom, hogy többet oda be sem teszem a lábam. Azután mégis azon kapom magam, hogy  elborzasztó verseket olvasok, hsz-eken szörnyülködök, kritikákra és véleményekre bólogatok - ami a kritikákat illeti csak igen ritkán esik meg velem -. Vagy felhúzom magam a plafonig, s már törölnék is mindent, amit odavittem...és tessék: megint feltöltöttem egy újabb művemet.
 Pár éve keresem a helyet, ahol úgy érzem igen, itt érdemes lenni, küzdeni. Volt,  ahol jó volt és van, ahol még most is az (lenne), de valami végül legtöbb oldalról  elriasztott, és továbbálltam. Hol a színvonal, hol a kritika hangneme, de főleg az önkritika hiánya az alkotók és olykor a  kritikusok részéről, máskor a személyes "lustaságom" miatt tűntem/tűnök el.  Mert hsz-elni kellene.... De...
Ez utóbbi  hátterében egészségi állapotom nem feltétlen pozitív változása rajzolódna fel, ha kibontanám... :)
Mindenesetre arra az itt "fel nem fedett" oldalra már alig-alig járok. Vagy nem nőttem fel hozzá, vagy már - egyre jobban megismerve - igazán nem is akarok.
 Az a kevés valóban említésre méltó alkotás az egésznek csak töredéke.  A versek nagy többsége - úgy 90%-a - olyan színvonalú, hogy nem érezném magam jól, mint ki ennek az oldalnak a megítélése szerint maradandót alkotott.
Pedig az elején mindent komolyan vettem. Azután már szelektáltam. Később szórakoztam az egészen. Most már hidegen hagy. Nem izgat, hova kerülnek az írásaim. Mehetnek a süllyesztőbe...elférnek ott.
S aki máshol nem talál már meg, az azon a netes felületen, amíg a portál üzemel - akár évek múltával is - rám bukkanhat, mivel  a szabályzat szerint  nem törölnek semmit.
 Ha szerencsém van olvashat majd akkor is, amikor jómagam - a múlandós beskatulyázás mellett -  már "múlt" is leszek. :)

2 megjegyzés:

manócska írta...

Drága Csilla! Nagyon a szívemből szóltál, valahogy én se találom a helyem. Vagy én írok rossz verseket, vagy más, de nem illek sehogy a "sirató", halálvágyó versekhez. Néha azon gondolkodom, hogy kiknek írják ezeket? Volt akitől ezt meg is kérdeztem. Szerintem egymásnak, mert hogy a "tömeg" nem kattan rá, az biztos. Miért? Mert nem akar meghalni, se az ország felett meghúzni a vészharangot. Valamikor adtak valamit a versek, pl. Petőfi is az Ő 26 évével még mindig az élen jár. Mesél,lelkesít,megnevettet vagy éppen megríkat bennünket. Sokan mellőznék,hogy egyszerű, azonnal érteni,"Hát milyen vers az ilyen?"- kérdik. Mi nem petőfieskedünk-mondják. Á, nem, most mindenki József Attila akar lenni és az egyik vers értelmetlenebb mint a másik. Nem mondom, J.A.-nak - és talán ez nem sértő - vannak versei, amit ha nem írt volna alá, sokan mellőznének. De írt nagyon sok jó és érthető verset is. Talán azt kéne
utánozni.

Zsefy Zsanett írta...

Azt gondolom, sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Bár biztos vagyok benne, hogy van igény a klasszikus költészetre, s azok követőinek alkotásaira - Te pedig ne magadban keresd a hibát! :) -, mégis el/be kell ismerni, hogy mindig voltak "renitensek", hiszen a kor előre haladtával minden újabb generáció az újítás szellemét próbálja kiengedni a palackból. Hogy azután az a szellem kopasz, ruhátlan, púpos és szabad szájú? Már fel sem tűnik, ha a nyomtatott, elektronikus, stb médián nőnek fel a fiatalok. A szép irodalom - így, külön írva... - fogalma régen nem azt rejti, amit még mi megismertünk. A választékos stílus most nem divat sem a kommunikációban, sem a művészeti alkotásokban - lsd pl a verseket irodalmi portálokon, facebookon, sőt, nyomtatott "irodalmi" folyóiratokban! -. De minden csoda...
Egyszer talán majd ráunnak, és felfedezik újra a nyelv szépségét, sokszínűségét, és ismét odakerülnek a vulgáris művek, ahova valók: szűkkörű baráti társaságok sokadik korsó söre mellé.