2013. jún. 30.

Már káromkodni sem a régi...

Néha úgy érzem, hogy manapság már egy jóízűt káromkodni sem lehet. Igaz, nem gyakran szoktam, és sokan még azt a keveset sem feltételeznék rólam, de biz' megesik. Néha, ha eldurran az agyam, és nincs kéznél egy olcsó tányér, vagy egy műanyag pohár, amit jól odavághatnék a földhöz, levezetem a feszültséget egy pár keresetlen szóval, mondattal.
/Nem kell megijedni! Nem tányércsörömpöléstől és káromkodástól hangos az otthonunk! :) /
A másik percben már meg is bánom...visszaszívom. A mai irodalom - főleg a költészet - azonban egyre inkább elveszi ezt az örömömet.
Mert mitől "jó" csúnyát mondani, káromkodni?
Naná, hogy azért, mert nem használjuk mindennapi kommunikációnkban azokat a szavakat, szókapcsolatokat. Nem illik, de inkább úgy pontos, hogy nem illett...Ma már a médiában - nem a filmekre gondolva - egy riportban simán elhangzanak vulgáris kifejezések mind a riportalany, mind a riporter részéről.
A modern költészetben pedig fénykorát éli.
Már a témaválasztás, és feldolgozás is annyira profán manapság, hogy az ötvenesévekben az utcánkban fuvarozó kocsis szóhasználata és a Kámaszutra fantáziája is elbújhat mellette. Úgy elburjánzott a vulgaritás - (a hétköznapi egymás közötti kommunikációra most nem térnék ki...) -, hogy már szégyellem, hogy nem botránkozom meg rajtuk. Sőt. Kezdek annyira immunis lenni, hogy átugrom ezeket az "illetlen" szavakat és azt nézem, keresem, hogy  van-e még valami, ami egyáltalán figyelemre méltó a versben, az alkotásban. De gyakran csalódnom kell. Alíg van, ami túlmutat a közönségességen, trágárságon, s mivel egyre megszokottabbá válik,  lassanként unalmasak is lesznek. Így már káromkodni sem olyan élvezet.
Valamit ki kellene már helyette találni..!



2013.06.30.
ZsZs.

2 megjegyzés:

Dragoncat írta...

Kedves Zsefy, szívemből szóltál. Abszolút egyetértek...
Én, még ha hasztalannak is látszik, igyekszem kiküszöbölni az életemből ezeket; nemcsak a versek, irodalom szempontjából, de pl. a filmeknél (bár akár hetekig sincs bekapcsolva a tévém, szóval nagyon ritkán) az első 5 percben eldöntöm, meghaladja-e a tűrőképességemet a nyelvezete annyira, hogy EGYÉBre is tudjak figyelni, mint hogy attól féljek végig, percenként hány trágár szó jön, mert akkor inkább nem kínzom magam. NEM vagyok prűd, de néha már számomra szinte erőltetettnek tűnik az, hogy lehetőség szerint MINDENT a legtrágárabban kötelező egyeseknek, egyes helyeken kifejezni... Mintha attól lenne jó vagy jobb valami.
És meggyőződésem, hogy igenis, LEHET verset, JÓ verset, LEHET filmet, SZUPER filmet is készíteni úgy, hogy ne a trágárság miatt legyen az.
Annyira gazdag a magyar nyelv, hemzseg a szinonimáktól, és egyszerűen nem igaz, hogy hogy ennyire "divatos" lett mindezek ellenére a vulgaritással való provokálás, ha kell, ha nem! Érdekes lenne megvizsgálni azokat az agyakat, akik ezt mégis így gondolják helyesnek - szerintem onnan indulnak ki, hogy a polgárpukkasztás, megbotránkoztatás lesz az, ami miatt nevük ismertebbé válik és ők meg híressé.
Hát tudod, inkább sose legyek híres...

Zsefy Zsanett írta...

Rátapintottál a lényegre, kedves Magdileona: "szerintem onnan indulnak ki, hogy a polgárpukkasztás, megbotránkoztatás lesz az, ami miatt nevük ismertebbé válik és ők meg híressé." Ugyanígy gondolom én is.
Köszönöm, hogy megosztottad véleményedet!