...egy régi versem...átsimítva.
Mikor a sóhaj is ráfagy a létre,
utcasarki lámpa vibráló fénye
melengeti csak a fázós lelkeket,
betonfal tövén kuporgó testeket.
Álmukban ők újból szelíd gyermekek,
kiket nem ver apjuk, s anyjuk is szeret,
nem köpnek rájuk és el sem kerülik,
a világból júdásként ki nem vetik.
Bár volt múltjuk, a jelent ma álmodják,
életükben itt csak földi pokol jár,
gyakran semmin múlt, hogy senkik legyenek,
- a jövő se lesz több, inkább kevesebb -.
Nekik a Karácsony sem nyújthat vigaszt,
elítéli őket sok igaz, mint gazt.
Hogy a helyükben te soha sem lehetsz,
elhiszed, mint mi, ostoba emberek.
2011.12.04.-2014.12.21.
Zsefy Zsanett
Oldalak
- Főoldal
- SEHOLSINCS Világ - korábbi blogom
- VERSEIM - 1.
- VERSEIM - 2.
- VERSEIM - 3.
- VERSEIM - 4.
- Verseim - 5. és egyebek
- Prózák és szösszenetek
- Fotók rólunk
- NETKÖTETEM
- VIDEÓIM - 1. és megzenésített/hangos verseim
- VIDEÓIM - 2
- EZ IS, AZ IS
- ...mintha bemutatkoznék...
- Publikációk-pályázatok
- LINKOLDAL
- Receptjeim
- Dalszövegek
- Verseimhez csatolt zenék linkjei
- FOTÓK-MI
- FOTÓK - TAPPANCSOK
- Utcánk mostani és korábbi árvái
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése