és szívverésnyi faágroppanás
kísér merre lopakodva lépek,
mégis megrebben néhány kismadár.
Repülnék, ha lennék elég bátor,
de bénán állok a szírt peremén,
Isten nélkül haza se találok,
a köd előttem mindent felemészt.
Ráhangolnám magam az egészre,
hogy ne érezzem: múló pillanat
fészket rakni a semmi hegyére,
abból mi már itt végleg kimaradt.
Elvész minden tőlem fakadt visszhang,
elnyeli ez a dübörgő világ,
neonfényben szikra épphogy csillan,
pedig abból éled' újabb gyertyaláng.
2012.11.15. Zsefy Zsanett
(Korábbi címe: Fészkelődő)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése