Ezeken a linkeken a végleges verziókat olvashatod

Versválogatásaim:

Zsefy seholsincs világa

Zsefy seholsincs világa 2.

Egy rossz napon

Átirat. Korábbi címe: Carpe diem, aminek az eredetije "Visszafogottan" címmel is megjelent.

Nézed az órát.

Már nyomkövetővel sem
éred utol a hajnalt.

Elveszett végleg.

Neked bármit is adhat,
úgy hiszed, ismét bajnak.

Ma ellenséged.

Csatasorban a percek
egyre csak körbe járnak.
Ha recallt kap is a múlt,
jól tudod, hiába.


2012.06.25.-2014.02.07.
ZsefyZs.

Versválogatásom

Zsefy seholsincs világa

Bársonyban - átirat

Fekete bársonyát teríti már az éj.
Frézia illatba mártózott
a nesztelen szél.
Tóparton léptünk nyomát
emlékké simította a gondolat.
Titokká lapult néhány
homokszem alatt.

Eggyé olvadt ott régen
szerelem és bánat.
Vágyból éledt és halt,
mint homokvárad.

A parti nádas még
dúdol marasztalón,
de végleg elmos az idő
minden utánunk maradót.

Az éj fekete bársonyként
simul sebzett testemre.
Puhán érint, ne fájjon,
mindent befedve.


2010.08.29. - 2015.10.10.
Zsefy Zsanett
Ez volt az eredeti verzió...amit valaki képre mentett: 

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=78794&n=marcyt&blog_cim=Zsefy%20Zsanett:%20B%E1rsonyban

Fontossági sorrend

Ha ég a házad, előbb a tüzet oltsd el, csak azután tedd friss vízbe a virágod!

2015.09.05. Zsefy

Vasárnaptól

http://youtu.be/eB7hLSAwmjM

A hétfő lázgörbe. Higanyként húz fel.
De az estédbe ismét nem férek be.

Talán másnapra jut melegedből.
Az sms mást mond. Legközelebb.

A szerda ölébe is vegyül kétség.
A hét közepén megint tévedek.

Az azt követő nap rád tárcsáz. Késő?
Lepedőm ráncain megült a hideg.

Pénteken simulok körvonaladra.
Az éjszaka gyötrőn körbevesz.

Ha szombaton végre szépülök benned
a hét összes napja ünnep lehet.

De naptáram lapjait este kitéptem.
Nélküled nincs nap. Már fel sem kelek.


2015.05.05.
Zsefy Zsanett

A Naptár c. versem  http://seholsincsvilag.blogspot.hu/2012/04/naptar.html átirata.

Egy korty a tegnapból - átirat

    

Bakkné Szentesi Csilla Egy korty a tegnapból ma is veled ébredtem mint annyi hajnalon Anyám a nap tekergő fattyúként magamra hagyott sóhajosan dőlnek rám a fák nem kívánt dísz lett az ég gyűlölt másvilág mennyiszer álmodtam szépnek amíg mesélted milyen ha mennybe szállsz de most sajduló minden kortynyi lég mi tartja még bennem a napot hogy adnék belőle jó Anyám egy szusszanásnyi tegnapot

(Dokk)

2015.05.02.

Zsefy Zsanett

tömegbe gyűrt

nem kopognak nincs miért
a szó is ritkul és kimért
ajtót nyitni nincs kinek
bár csábítják a fentiek
remete és fejvesztett
ha barátok közt elvesztett
senkinek sem érdeke
a láthatatlan élete
koponyáján sírhalom
már másnak őröl a malom
emléke csak vézna heg
és benne tű vagy néha szeg
hűlt helyére száz akad
a netvilágon nincs lakat
együtt-maga mit sem ér
tömegbe gyűrt magányban él


2011.09.05.-2015.03.22.
Zsefy Zsanett

A "tömegbe gyűrt magány" c. versem 2. átirata.
*
Az alábbi a 2. átirat...a szótagszám miatt került le...Helyette lásd fentebb!

nem kopognak nincs miért
a szó is ritkul és kimért
ajtót nyitni nincs kinek
csábítják a fentiek
remete és fejvesztett
barátok közt elvesztett
senkinek sem érdeke
láthatatlan élete

koponyáján sírhalom
másnak őröl a malom
emléke csak vézna heg
benne tű vagy néha szeg
hűlt helyére száz akad
netvilágon nincs lakat
együtt-maga mit sem ér
tömegbe gyűrt magányban él


2011.09.05.-2015.03.22.
Zsefy Zsanett

Füllentés lapomra

...átirat...(evokáció József Attila: Születésnapomra c. versére)

Költő vagyok, tán mondhatom,
ha szétnézek néhány netlapon.
Feles-
leges.

Hangyányit mégsem értelek,
fejedben mi ez a féktelen
kavar?
Zavar.

Sokkol, ha sok toll perceg itt,
magadé mégis lelkesít.
Papolsz,
s dalolsz.

Verseknek súlya ritmusa,
rímelő végek nexusa,
ha vár,
bazár.

Szabadon röppensz s elhiszed,
firkáid többségnek fétise.
Merész
e kép.

Nem hergellek, hát kérdezem
magam, hatvanöt évesen
legyek
kegyes?

Hevesen ver a szívem is,
ha pár sorom megízlelik
étlen.
Kétlem.

Nem verem mellem s kedvemet
véleményeddel sem szegem.
E hír
debil.

Költő vagyok? Még nem tudom,
sokaknak e hitét meghagyom,
s öröm
- ködöm.

Írhatnék még több versszakot,
de mondandóm itt gellert kapott.
Agyő
nagy Ő!


2013.05.17.-2014.10.14.-2015.03.18.
Zsefy Zsanett

akkor hát vége - átirat

a komód megindult felé
s azt kérte
a leveleket
még kösse át
- de tényleg -
jobban elférnek és nem
csúfítják az asztalát

a gyertya
ja az is csonkig égett
de nem bánja
majd gyújtanak érte újat
a haját meg megfésülik újra
míg a holnap
feketébe vonja az egész szobát

a percek kínlódva telnek
nem mernek ketyegni az órák
mert hallgatják
pulzusa rossz ritmusát

nincs hangja
torkába fojtva
a szomszéd sem hallja
nincs vonal
nincs aki betakarja
csak a részeg szoba

a karja teljesen elzsibbadt
amíg várt

majd reggel rálelnek
mert nem kel fel az ágyból
- de ahogy fordul
a fal szinte táncol -
egy kéz arcon simítja
ez még nem a poklok kínja
csak megnyert egy haláltusát



2010.02.10.-2015.03.08.
Zsefy Zsanett

Szerelemtolvaj

 - átirat -

Lopni mentem hozzád, nem tűrtem fel szoknyám,
huncut szél felkapott, egy felhőn ott hagyott.
Felhő könnyeitől szoknyám térdig ázott,
nem nevettél rajtam, mindenem úgy fázott.
Tengert hívtad óvni apályra dagállyal,
nem ért az fel hozzám, kár volt a bűbájjal.
Néztem hideg arcod, homlokod ráncait,
gödrös, fényes képed mitől tud ragyogni?
Gyűrűben a gyémánt annyit dehogy érne,
mint' szívembe éjjel percre holdfény térne.
Bár lehetnék farkas, macska vagy épp puma,
szerelmes üvöltés hozzád úgy eljutna.
Nem lenne oly kínos, sarlót csentem, s vétkem,
telihold szerelmem ezüstként kimértem.


2009.10.02. -2015.02.04.
 Zsefy Zsanett

amint a földön, úgy a mennyben is

Jean Francois Maurice-Találkozás (La Rencontre)

http://youtu.be/hBTjH0tZYB8

Fotó származási helye: Ahol Föld és Ég összeér

a fogyó hold ma is csillagokra éhen
sziporkákat terel a végtelen égen
sarlójával néha belevág a rendbe
tudja nagyot vétett s attól elmegy kedve

az árnyakat itt lent nem hajtotta széjjel
megleshetne pedig ahogy szokta kéjjel
tisztás közepén két földre hullott csillag
velünk álmodozik mielőtt elillan

föld vállán az égbolt Isten adta ékszer
odafent sem leszünk egymásnak mi kényszer
szívdobbanásokat még együtt hangolunk
s holdba kapaszkodva a mennyben landolunk



2015.01.31.
Zsefy Zsanett

69 éves korában meghalt Demis Roussos

Goodbye, my love, goodbye - 1973

http://www.hirado.hu/2015/01/26/meghalt-demis-roussos/?source=hirkereso

De bocsásd meg a mi vétkeinket

Az én Drága Édesanyám (Anna), az én Őrangyalom már 1999. január 15. óta fentről vigyáz rám. :((((

Ma 2015. január 14.én - utánament az én Drága Nagynéném (Anna), az én Nusikám, szinte második anyukám is. :(((

Versemet mondja: Széles Kinga

Amíg néném szoknyájába bújtam
drága anyám harcban állt a kórral,
tette értem, voltam szeme fénye,
nem értettem, hogy ugyan mi végre
nincs mellettem, akit úgy imádnék,
isten adta legszebbik ajándék.
Ki ringatott - nem emlékszem arra -,
szülőanyám, mondták, az Etuska,
mégis más 'ki fejem simogatta,
nádfedeles magányom oszlatta.
Három év mi pihent gyermekvállon,
nem sejtettem, mért nem engem ápol.
Kórteremből menve visszanézett,
hogy másért sírtam, könnye előtévedt.
***
Most itt állok. Szemed hályogában
régi emlék sejlik bánat-ágyban.
Szívem hasad utolsó szavadtól:
bocsáss meg, ha nem adtam magamból.
***
Odakint a fagyos szél feléledt,
úgy tombolt, hogy csontjaimba égett,
lábam roggyant, egy pad nagyon vonzott,
fülemben, hogy ráztak egy kolompot.

***
Másnap délben kezemben az inge,
rajta vérfolt, még az is áldott dísze.
Hogy káromoltam akkor a jó istent!
 ...de  bocsásd meg  a mi vétkeinket!



2011. március 11.
Zsefy Zsanett

Írtam Drága Édesanyám (Anna) halálára - 1999.január 15. - és Drága Nagynéném (Anna) - 2015.január 14. - távozására itt is megosztottam.... frown emoticon 
*
(Valahogy a blogjaimból kimaradt...)

Békétlenek -2.

"Békétlenek" c. versem újabb verziója:

(Ki lenget már fehér zászlót?) 

* 

Kétrét görnyedt hétköznapok bordái között 

visszhangzik a szó. 

Az együttélés lövészárkaiban, 

hol a fegyverszünet ismeretlen, 

a csend fogott elsőként golyót. 

Gellert kapott minden hozzád címzett. 

A kommunikáció értelme az összes szinten 

elhanyagolható. 

Elbeszélünk egymás mellett. 

Kalapemelés helyett inkább elhajítjuk azt. 

A szembogarakba is vért látunk, 

miközben a homlokokon verődik vissza a fény. 

Mögötte tovább mélyül a sötét. 

A gyűlölet féreglyukaiban burokban születik 

az új élet. Fekete magzatmáza védi, 

hogy meg ne fertőzze valami emberi. 

Így biztosítva be magát egy eleve más világnak. 

Mellét veri, hogy ő soha nem hátrálna, 

majd titokban bekéredzkedik a másvilágba. 

(De a pokolba sem jár ingyen ampulla.) 

átirat: 2015.01.13.

(eredeti:2014.05.12.)

Zsefy Zsanett

szép korban szépkorban - 2.

2012.11.24-i versem átirata

szombat este van és megint épp úgy állok
ahogy a jegenyék őrzik őszi árkot
útszéli fákon már nem csüngenek tincsek
kopasz fejükről téphetem a nincset

üres a szekrényem zaciban a rongyom
fiamhoz ebédre viszem korgó gyomrom 
sorsjegyből kínomban lekapartam százat
ezt persze megbántam még sincsen alázat

rímre se telik már a hiány befalta
zsigerből tapos rám éltem minden napja
könyv vagyok vagy pár lap sorsokból lefűzve
kevés a (te) szavad hogy éhségem elűzze

hétfőtől szombatig valahogy kihúzom
ha marad nyugdíjam nyugtatóba fojtom
pőrén maradt testem -  ahogy Isten adta -
vasárnap vasággyal rakhatod a napra


2012.-2015.02.03.
Zsefy Zsanett

Zeneajánlóm: Jegy a Mennybe 
https://youtu.be/3zte4CdqJo0

a huszonegyedik század

---átirat---

eljött az ő ideje 
és akkor letörölte a könnyeit 
keményítőbe mártott szívét 
kitette száradni
mellkasában mégsem  érzett ürességet
a világ is üres volt 
már semmi köze sincs hozzá a szívnek

a tőzsdéhez nem értett de biztos volt benne 
hogy a szeretet árfolyama nem miatta zuhant
régóta leszállóágban volt

a lelketlenség csúcsokat döngetett

archaizált fogalom lett az otthonmeleg
csak egyesek ismerik de azok vérszemet kaptak
pedig a szemükön egyre vastagabb a hályog
mégis a többséget hiszik vaknak
a többség meg azt hogy ez 
csak egy rossz álom


2015.01.07. - 2015.03.07.
Zsefy Zsanett

Talán együtt

  - Egy ismerős! - rémlett fel benne, s az elmúlt hónapokban belé rögzült, szinte ösztönös mozdulattal leszegte a fejét. Remélem nem ismert meg - gondolta, bár ő nagyon jól ismerte, hiszen még annak idején segített neki bekerülni a céghez. Nem mintha valami vezető lett volna, de voltak ismerősei. Elmondta nekik, hogy nehéz sorsú szegény, két gyerekkel, még több hitellel, jó munkaerő, csak hát utolérte a leépítés.

Akkor nagyon hálás volt neki ez az ember. Valahányszor összefutottak mindig emlegette, hogy az Isten fizesse meg a jóságát.

Hm. Hát eddig még nem sokat látott a fizetségből. Mostanában pedig egyre jobban ráférne! Ha egyáltalán van Isten. Ahogy a málladozó cipőjét nézegette a lábán egyre inkább nem hitt benne.

Az utca túloldalán rongyokba burkolózott, részeg alakok próbálták a nyomor újságját az autósokra rátukmálni. Azok meg mereven, maguk elé nézve várták, hogy zöldre váltson a lámpa. Az is lehet, hogy a csontig hatoló hideg miatt nem húzták le az ablakot, hogy pár forintért cserébe elvegyék, s olvasatlanul kidobják a lapot. 

Ő is szokott újságozni, de már egyre kevesebbszer.

Szégyellte, hogy elutasítják. Pedig nem részeges. Bár ilyen hidegben  néha ő is meg-megivott egy decit.

Igaz, a kabátja koszosan, szakadtan ölelte át éhes testét. Fürödni se mindennap tud. De nem is mer menni. Most legalább megint van kabátja. Igaz szakadt, koszos, de kabát. Úgy egy hónapig csak nyűtt pulóverben didergett hol itt - hol ott, mert a hajléktalan szállón a jó kis dzsekijét ellopták. Alig egy hétig hordta. Egy járókelő szánta meg, s hozott neki kabátot, ezt-azt. A cipő még otthonról való.

Otthon. Lassan nem érez semmit, ha ezt kimondja. Pedig úgy egy éve még volt otthona, családja, munkája, pénze. Lehet, hogy a fontossági sorrendet felcserélte? Az asszonynak a pénz volt mindig az első. Meg a ház, amit még a gyerek megszületése előtt kaptak az apósától.

Legalábbis ő azt hitte, hogy együtt kapták. De a válásnál felvilágosították, hogy mi az övé és mi az a semmi, amit a házasságba hozott. Azt nem emlegette senki, hogy mennyit dolgozott, két állása volt, mellette kertet túrt, csak azért, hogy a kis felesége minden idejét a kislányukra fordíthassa. Persze, hogy nem csak a család hibája, hogy idekerült. Igaz az utóbbi időben sokat veszekedett az asszonnyal, de egyre kevésbé bírta az örökös hajszát. Kevesebbet nem mert vállalni, hiszen hozzászoktak  a jóhoz, na meg volt hitelük is rendesen.

Talán ha előző este nem iszik annyit!? Ami nem is volt olyan sok, csak aki ritkán iszik, mint ő is, annak a kicsi is hamar megárt.

Talán, ha azon a reggelen másnaposan nem megy be dolgozni, akkor nem rúgják ki. Akkor nem vesznek úgy össze az asszonnyal, hogy arcul üti, és akkor talán nem kerül sor válásra.

 Talán. Talán. Talán.

A szél bebújt a kabátja belsejébe, hiába húzta szorosra magán. Egyre jobban fázott, s az éhség is gyötörte. El kellene menni a szállóra - gondolta a hidegtől tompult aggyal. Az is jó volna, ha ma megint hoznának egy kis otthoni maradékot, mert időnként szoktak! Az abc-be sok vásárló járt, akik hónapok óta kerülgették az épület melletti beugróban meghúzódó hajléktalanokat. Őt is.

Neki olykor szerencséje volt, mert néha kaját is kapott. Ha nem, akkor jobbára éhezett. S a hidegtől fázott. Még nem szokott eléggé rá az alkoholra.

Még tudott szégyenkezni. A gyerekére is csak szégyenérzettel gondolt. Pedig lehet nem csak ő a bűnös, hogy apa nélkül nő fel.

Éhesen átvágott a túloldalra, ahol büdösen az olcsó bortól, félig kómásan tántorogtak a sorstársai. Megállt mellettük.

- Hát ilyen vagyok? Ilyen leszek?

Ahogy körbenézett látta, hogy a járókelők nagy ívben kerülik ki őket. Mint a leprásokat.

- Ez maradt? Család, munka, otthon már mind-mind elérhetetlen?

Munka nélkül nincs pénze fedélre a feje fölé. Ha nincs lakás munkát se kap. Segítséget ugyan kitől várhatna ő, a hajléktalan? A volt ismerősök, barátok mind elfordultak tőle, meg nem is menne senki nyakára..

De a kislánya! Őt sem látja ezután! Az asszony a válóper után megmondta, hogy nem érdekli mi van a láthatásban, ő egy szerencsétlen hajléktalant nem enged be a házába. Ha nem láthatja a kislányát, akkor meg minek ez a nyomorult élet?

 Összefagyott lábakkal komótosan elindult a közeli állomás felé.

Egy szemetesből egy kissé penészes kenyér villant elő, ahogy elhaladt mellette. Utánanyúlt. Majd ugyanolyan lassan visszatette.

Minek? Arra a kis időre?

* 

A kutya  napok óta ült a téren  a bolt előtt. Látszott rajta, hogy valamikor gyönyörű lehetett, de most csapzott bundájával, kiálló bordáival, és szerencsétlenségére nagy méretével sokakat megrémített az arra járók közül.

Voltak azért jószívű emberek is, akik hoztak időnként némi maradékot neki, sőt egy nénike még friss vizet is egy kis műanyag dobozban. De a boltosok  nem örültek ennyire. Rá-ráförmedtek, hogy takarodjon, s olyankor arrébb is ment. De nem mehetett el, hiszen a gazdáját itt látta utoljára amikor ráparancsolt, hogy vársz, s ő azóta vár.

Pedig milyen jó volt autókázni. Először életében. Addig a gazdasszony sohase engedte, hogy beszálljon, mert összeszőröz mindent.

Végül mégis utazhatott.

Igaz előtte csak úgy szeretetből megnyalta annak az illatos kis babának a pofiját. Mire valami olyat kiabáltak, hogy "vidd innen ezt a dögöt ahova akarod! Nem betegíti meg nekem a gyerekem!"

Meg valami ilyesmit, hogy "Takarodj innen!".

Ezt a gazdájától is hallotta néha, ha valami csínyt követett el, de az nem bántotta úgy a fülét. A gazdája mindig jó volt hozzá. Adott enni, megsimogatta, dobált neki labdát is.

Csak olyankor hanyagolta el egy kis időre, mikor a gazdasszonya rákiabált:

"Mikor tökíted el végre  azt a büdös kutyát?!"

Nem értette miért lenne ő büdös, hiszen nyáron volt fürösztve is. Őt nem érdekli, hogy mikor fürdött a gazdája. Neki úgy jó, ahogy van.

Most meg itt újra kiabálnak rá. Pedig ő nem bánt senkit.

Még az éhség sem olyan rossz, hiszen egyszer csak visszajön a gazdája, s minden megy tovább.

Ekkor egy sörös üveg repült el a feje mellett. Felugrott, s elindult az utcán lefelé.

- Majd, ha besötétedik visszatér - gondolta magában. Addig úgyis csak a dülöngélő emberek szitkozódását hallgathatná.

Csak úgy ment a feje után. A gazdája szagát már nem érezte  az aszfalton, és az utca végén házakat sem látott. Majd hirtelen valami kemény, hideg, végtelenbe futó kígyópár került az útjába.

Felcsillant a szemében a remény, s egyre jegesebb bundája alatt a szíve vadul kezdett kalapálni. Ahol addig élt ott is volt ilyen kígyópár az úton, csak azt nem értette, hogy most a házak hogy tűntek el két oldalról. Azért csak ment tovább, összefagyva, egyre éhesebben. Reménykedve.

Nem is tudta szegény, milyen szerencséje volt, hogy otthagyta a bolt előtti kis parkot, és nekivágott a nagy semminek.

A bolt - ami valójában kocsma volt - tulajdonosa  ugyanis  telefonált a sintérnek, mert a kutya miatt féltek a részegek bemenni a kocsmába. Ha a sintér elvinné, akkor neki vége lenne, és "örülhetne", ha tisztességgel csak elaltatnák. Van ahol sokkal kegyetlenebbül bánnak el velük.

*

Az ember a sínekhez ért. Eszébe jutott, hogy pár hónappal ezelőtt - éppen itt - elgázolt a vonat  egy hajléktalant. Nem ismerte közelebbről. Nem lehetett több huszonhatnál. Részegen sose látta. Csak üldögélt a házak mögötti lépcsőkön, vagy botjára támaszkodva rótta az utcákat. Azt mondták, hogy elfagytak a lábujjai. Nem beszélt. Olyan magának való, magába zárkózó volt. Aztán megtette.

Neki már mindegy, hogy fúj vagy esik, nem érdekli,  ki mit mond, vagy gondol róla, nem fáj a szíve egy kis megértés, szeretet után.

- Igen - szögezte le magában. Neki már jó. Talán így lenne a legjobb!

Nem is ment tovább, s ahogy meg-meglehelte gémberedett ujjait, azzal biztatta magát, hogy neki sem kell sokáig fázni.

Ahogy várta a vonatot a sínek között botorkáló kutyára lett figyelmes.

- Szegény kutya! Biztosan ő is fázik.

Odafüttyentett neki. A kutya úgy ötven méterre lehetett, amikor megfordult a hangra. Állt esetlenül, tétován.

- Na! Mi lesz? Gyere ide!

A kutya lassan, gyanakodva közeledett.

Leguggolt elé, s kezét, mintha kenyeret tartana, a kutya felé nyújtotta.

Az erőt vett magán, s odaóvakodott hozzá.

- Te szegény! - mondta halkan, és megsimogatta a kutya fejét.

A téli fagy mélyen befészkelte magát a kutya bundájába. Ahogy végigsimított rajta a keze, szinte ráfagyott a csomókba állt szőrre.

Végig dörzsölte a hátát, hogy egy kicsit felmelegítse. A kutya hálás pillantása találkozott az övével. 

Lassan megfordult. Arra, amerről jött. Lenézett a kutyára, s csendesen odaszólt:

- Na, gyere! Talán még megvan az a kicsit penészes kenyér. Ma elég lesz kettőnknek.

*

Legyen szemed, hogy meglásd,
füled, hogy meghalld,
szád hogy szóra nyíljon,
kezed, hogy megtehesd,
s szíved, hogy észrevedd!

Zsefy

*

2009.08.10.-2015.01.02.

Zsefy Zsanett

Szívburokban

Évfordulóra...1972.01.15.

Én oktalan beloptalak,
s most itt dobogsz e szűk keretben,
azt hitted tán, eloldalak,
hogy aztán ismét bűnbe eshess?
Az angyalok nem járnak gyalog,
létra se fut fel az égbe,
földről nézve ott minden ragyog,
ki tudja, mi megy mégis végbe.
Két lábon itt biztosan állsz,
ha meginogsz se leszel gyáva,
amíg nálam támaszt találsz
ne vágyódj el más világba.


2014.01.15.-2014.12.31.-2016.01.15.
Zsefy Zsanett
*
(Az első két sor egy régi versemből idézve..)

SZÍVZÁRVÁNY

...átirat...      Zeneajánlóm: http://youtu.be/ZnrZkPGroug

Kényszer-e, hogy part folyókat tartson,
megszelídítsen tengerárt, dagályt,
vagy a víz áll örök' tettre készen,
ne lépje túl a föld-szabta határt?

Ládikában megfér rút és szép is,
bár másként csillan rajtuk már a szem,
másnak kincs az arany, zafír, gyémánt,
nekem hamis gyöngyöt dajkál a kezem.

Én nem cserélném talmi csillogását,
úgy hozzám nőtt, akár a gyökerek,
ha nem lesz gyönggyé porszem kagyló nászán,
azért villan néha még a képzelet.

*

Az idő úr, mit elménk emelt trónra,
nélküle nincs jövő, vakfolt csak a múlt.
Sokat ígér és ugyan mire futja?
Lassan felemészt, mint dögöket a kút.

*

Nincs újrakezdés. Hiába jön tavasz,
a régi törzsből hajt ki újabb ág.
Mégis szép, hisz lombjai közt fakad 
madárdalban új szenvedély és vágy.

2014.12.30.
Zsefy Zsanett
*
(Eredeti: 2011.11.06. 
http://seholsincsvilag.blogspot.hu/2011/11/szivzarvany.html )