Az eső szerelme

Szerelmes lett az eső a szélbe,
imádta amikor az susog,
nyári éjek csendes magányába
ahogy hordta az akácillatot.
Szerette a felkorbácsolt képet,
folyók felett dúló erejét,
megcsodálta a kis semmiségből
felduzzadó hatalmas legényt.
Messzi tájról indultak ők ketten,
útjuk gyakran találkozhatott,
az őserdő fülledt melegéből
az ég a földnek zivatart lopott.
Cseppenként mindet halomba hordta,
fellegfészkében eső suhant,
szél kísérte sivatagon túlra,
hol szívében szerelem fogant.
Csillogtatta millió kis cseppjét,
lágy permettel szórta a határt,
vagy szirmokon szikrázott kacéran,
s még láb' lógázva is a szélre várt.
De hiába minden trükkös szándék,
rohanva tört az mindenen át,
az eső függönyét széttépve
pusztulást hagyott maga után.

Szerelmes volt az eső a szélbe,
de cseppekre tört benne a vágy,
így, ha fájó képek gyötrik néha,
jéggel veri máson el baját.

 

2010.06.28.
ZsefyZs.