Frézia illatba mártózott
a nesztelen szél.
Tóparton léptünk nyomát
emlékké simította a gondolat.
Titokká lapult néhány
homokszem alatt.
Eggyé olvadt ott régen
szerelem és bánat.
Vágyból éledt és halt,
mint homokvárad.
A parti nádas még
dúdol marasztalón,
de végleg elmos az idő
minden utánunk maradót.
Az éj fekete bársonyként
simul sebzett testemre.
Puhán érint, ne fájjon,
mindent befedve.
2010.08.29. - 2015.10.10.
Zsefy Zsanett
Ez volt az eredeti verzió...amit valaki képre mentett:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.