2014. jún. 29.

Péter napra - remix

Még 2000-ben íródott...most egy kicsi átsimítottam.


Petinek olykor be nem áll a szája,
tanárai szerint ritkán tartja zárva.

Bár reggel, ha felkel nem kotyog, csak morog,
anyját noszogatja, hisz az még nem koros.
Vasal inget, pólót, nadrágot, meg zoknit,
szárítgatja éjjel a sok vizes holmit.

Asztalon a tea, szalonna és kenyér,
Petihez nem szólhat sem ember, sem egér.
Hét óra táján már csak magához tére
zselés, centis haját szárítgatva élre.

Háromnegyed nyolcra kell suliba menni,
ezért fél nyolckor már tükrét kérdezgeti:
Nem hosszú, nem rövid? Jól áll, avagy még se?
Mire elindul az órának is vége.

Iskolába tuti szívesebben járna,
ha egy tucat leány várakozna rája.
Koedukált osztály nem adatott neki,
egy kislány csókjáért messzebbre kell menni.

De ne szaporítsuk az elmarasztalókat,
ennél sokkal több jót sorolhatok róla.
Precíz, ha szükséges, s tanulni is szeret,
a reál tárgyakból hoz haza több jelest.

Esze az van bőven, s legtöbbször használja,
maradjon meg mindig jó tulajdonsága!
Amit fejébe vesz azt véghez is viszi,
akaratereje, ami megsegíti.

A takarítás lehet nem éppen vágyálma,
de egy szép kislányért azt is kipróbálja.
Sok jó tulajdonság rejlik személyében,
millió szeretet dobogó szívében.

Maradj meg ilyennek, s legyél nagyon boldog!
(Amit, ha kihagytam egyszer majd betoldom.)



2014.06.29.

Zsefy Zsanett

2014. jún. 26.

Nem lehet kétséges


hát kérem szépen az nem lehet kétséges
hogy piszok nagy költő vagyok
már a mejjem is feszül amikor magamat olvasom
de ezen kiakadni nem érdemes
elég ha én magamnak vagyok tiszteletre érdemes

már tébácsi is megmondta "béeszcsé versei jöttek az éjjel"
azóta még annyit sem alszok
csak szórom a rigmusaim szerte-széjjel
s időnként tépem pelyhedő bajszom

az persze hazugság hogy petőfin nőttem volna fel
az összeset is csak azért olvastam el
még alsós koromban
mert technokol ragadt a borítóra

radnótin sem sírtam és attilát sem szántam meg soha
nem faltam a verseket
pedig gyakran kínálta kisstamás tanárom
uzsira

a többieket sem ismerem ők sem ismertek engem
egyedi vagyok és (meg)ismételhetetlen
nem lettem doktor csak egyszerű kortárs
így nem vagyok dr senki
és - ezt kapd ki - mégsem vagyok portás
de  ez nem semmi nekem elhiheted
én költő vagyok
akit meg nem értenek
aki tudja  hogy háttal mondatot nem kezdünk
mert az goromba - más is asszongya -
de esküszöm ha írok az asztallal mindig szemben ülök
s ha néhány igekötővel egy síma egy fordítottat fonalamba fűzök
már nem mondhatja senki hogy még azt se tudom mikor egybe vagy külön
mert ha hibázok simán mondom hogy valamiben én is lehetek különc

hát kérem szépen ezek után az nem lehet kétséges
hogy piszok nagy költő vagyok
kortársa sok picinek s relatív nagynak
ha néha feltűnök
a köztes időmben éppen írom a memoáromat
a mottóm is korszerű ahogy saját magam
egy mai költő csak úgy lehet irtózatos azaz bazi nagy
ha még éltében szétizéli a legszebb álmodat


2014.06.26.
Zsefy Zsanett

KacsaHírek


(Tudósítónktól, Zsefy Zs.-től)
Több ezer pekingi kacsa demonstrált az országúton, így adva hangot elkeseredésüknek: Ha nem veszik le őket az étlapról, kénytelenek lesznek emigrálni. Szóvivőjük szerint, még nem döntöttek, hogy utóbbi esetben hol telepednek le, de tárgyalásokat folytatnak néhány külföldi vegetáriánus szervezettel.
Szelek szárnyán érkezett néhány szimpatizáns vadkacsa, valamint a környező tenyésztelepekről átkacsázott több tucat házikacsa is.
Sőt! Ez a hír is csatlakozott a tüntetőkhöz.
*
Holnap hazánkban is ici-pici pipi demonstrációra kerül sor hasonló okokból. A résztvevők letehetik voksukat, és tollukat a növényevők mellett. Az összegyűltek szórakoztatására kisebb műsort is szerveznek: fellép az ÖTYE – Öreg Tyúkok Egyesülete – harmatos testű tánckara, és a Kakas-akarattyai kendermagos karate csapat járókeretes szakosztálya. A tyúkláb alá valót húzza a Gyöngytyúkok Sarkantyú-pengetős csapata.

2013.03.13.Zsefy Zsanett
/Az EZ IS, AZ IS menüből kiemel(get)ve.... :) /

2014. jún. 25.

Fűszálringató verseny

(majdnem félperces...ráadásul meghúzva)

A téma, ami a parkokban, mezőkön és máshol a természet lágy ölén hever - vagy éppen álldigál - a fű és annak babusgatása.

*

Meg nem erősített hírek szerint eredménnyel zárult egy évtizedek óta titokban folytatott kutatás, amiben több ország neves tudósa, nem csekély anyagi forrás kimerítésével vett részt.

Évek óta törte a fejét a tudóstársadalom azon, hogyan lehetne boldogabbá tenni a füvet. Mert milyen élete van egy fűszálnak? Sanyarú. Onnan kezdve, hogy kihajt a földből és nőni, növögetni kezd, semmilyen kényeztetésben nincs része. Pedig köztudott, hogy az mennyire fontos az egészséges testi-lelki fejlődéshez.

Csokoládéval nem kedveskedhetünk nekik, új ruhát sem kaphatnak. Egy nyavalyás Karib-szigeteki kiruccanással sem tudjuk vigasztalni őket. Még arra sem vagyunk képesek, hogy elintézzük, ne azután süssön rájuk a Nap hétágról, miután tövig lekaszálták őket. Az meg egyenesen bűn lenne, hogy füvezésre biztassuk bármelyiküket.

Ám ez megváltozik ezután!

A tudósok rájöttek, hogy azért olyan szép a fű, amikor fújja a szél, mert ringatja, s van-e olyan gyerek, akit ne töltött volna el a boldogság meleg érzése, amikor anyja ölében részesülhetett benne?!
Ez a korszakalkotó felfedezés ösztönözte a kutatókat arra, hogy meghirdessék az első fűszálringató versenyt.
Az a résztvevő, aki a legtovább tudja ringatni kifejezetten szélcsendben, a földtől számítva 5 cm-nél nem magasabb füvet – a magasabbakat nem kunszt -, a természetvédők felajánlásának köszönhetően kap – ha kell, ha nem – 20 négyzetméter műfüvet, ami egy normál méretű szoba füvesítésére elegendő. A verseny feltétele, hogy, minden technikai eszköz mellőzendő – még fű alatt sem használhatnak ventilátort, hajszárítót, stb -!  Akinek a füve elfekszik, az kiesik a versenyből.

Az újságíró kérdésére, hogy milyen módszerrel történik/történhet a ringatás, ha nem használhatnak a versenyzők eszközöket, és nem szakíthatnak ki a földből egyetlen fűszálat sem, az volt a válasz:

“Ez a következő tudományos kutatásunk során elválik.
Addig engedélyezett a fűszálak fújása jobbról balra, és vissza,  altató dúdolása, párbeszéd kezdeményezése. De ne keseredjenek el a kiesők, mert vigaszdíjként kapnak egy pólót, “Ezt már fújhatjuk” felirattal.”

- Ez igazán nemes gesztus, de milyen párbeszédre gondol?

“Megkérdezhetik a résztvevők a fűszálaktól, akarnak-e ezután tehénbendőben pihenni? Az a véleményünk, hogy erre csak nemleges választ adhatnak. Azaz jobbról balra, majd balról jobbra ingatják, ringatják magukat.”

- S, ha nem értik az emberi szót?

“Hja, kérem, az emberek sem értik meg mindig egymást.”



2014.06.25.
Zsefy Zsanett
*
Fotó származási helye:  http://www.tvmusor.hu/musorProfil/840 

2014. jún. 24.

Ha menni, menni


már nem számolom ki van velem
s nem érdekel hány ellenem
nem akarok csak jó lenni
minden i-re pontot tenni

nem érdekel rím sem strófa
csak az számít miről szólna
az se fontos néha érzem
ha menni kéne vagy tán mégsem 

most a világ úgy jó ha van
elfogadom telem nyaram 
nem is tudom hogy mi végett
csupán csak hogy véget érhet

nem harcolok békét vágyok
láncot másra sem kívánok
még süt a nap ha rád nézek
de hagyj majd menni hogyha kérlek



2014.06.24.-2014.10.11.
Zsefy Zsanett